Sport

Igazi pokol vár Belgrádban Hangáékra

Ma este újra összecsap a Partizán és a Real Madrid a férfi kosárlabda Euroligában

A spanyol csapat elvesztette a Partizan Beograd elleni negyeddöntő első két mérkőzését hazai pályán, a második verekedéssel és 21 kiállítással ért véget. A királyi gárdának a héten a félelmetes hangulatú belgrádi csarnokban kellene legyőznie a szerb csapatot kétszer is – írta meg az nso.hu.

Igazi pokol vár Belgrádban Hangáékra
Hanga Ádám
Fotó: Alvaro Medranda / NurPhoto / NurPhoto via AFP

„Meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk megfordítani a párharcot – idézi az AS spanyol sportnapilap Hanga Ádámot. – Élet-halál meccs vár ránk, hiszen ha kikapunk, számunkra véget ér az idei Euroliga. Hideg fejjel kell játszanunk, kizárólag a játékra összpontosítva. Mindenki tudja, és az idényben többször is bizonyítottuk, hogy tudunk jól kosárlabdázni, aminek az alapja a fegyelmezett, határozott védekezés. Mi más lehetne a célunk, mint kiharcolni, hogy az ötödik mérkőzés döntse el a párharcot.”

Ehhez a bizonyos ötödik, Madridban esedékes mérkőzéshez kétszer is nyerni kell a belgrádi „pokolban”, a rendszerint 20 000 nézővel zsúfolt Stark Arénában.

„Szeretem az ilyen hangulatú csarnokokat, különösen a covid-dőszak nézők nélkül lejátszott, rendkívül furcsa atmoszférájú mérkőzései után. Az az igazi kosárlabda, amelyet nézőkkel teli csarnokban játszanak. A közelmúltban volt alkalmunk Belgrádban játszani, hihetetlenül jó volt a hangulat, remélem, most is olyan lesz, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mi nyerünk” – utalt a magyar kosaras az alapszakasz hajrájában 104–90-re elveszített meccsre.

A madridi kiállításoknak súlyos ára lett: a Realban Guerschon Yabusele és Gabriel Deck, a Partizanban Kevin Punter és Mathias Lessort nem játszhat eltiltás miatt.

„Remekül felkészített ellenfél vár ránk, jól begyakorolt, ötletes támadási variációkkal. Az első két meccsen túl sok pontot kaptunk; ha most jól védekezünk, nem lesz gond, hiszen támadásban eddig sem volt. Ami az eltiltottakat illeti, nyilván hiányozni fognak mindkét oldalon, de egy csapat nem egy vagy két játékosból áll. Nekik is, nekünk is vannak olyan kosarasaink, akik alig várják, hogy előrébb lépve a rangsorban megmutathassák magukat.”

A Real Madrid a Zaragoza elleni 93–86-os győzelemmel melegített a kedd esti Euroliga-csatára, a Partizan pihent.

Belgrádban ma este 20.30-kor dobják fel a labdát.

Kapcsolódó írásaink