Varga József számára az első bajnoki cím volt a legédesebb - INTERJÚ

– Gratulálok, úgy hallottam, a napokban apa lett. Fiú, lány?

– Köszönjük szépen! Így van, a feleségem május tizedikén adott életet kisfiúnknak, Beliánnak. Ötven centivel és kétezer-kilencszázhúsz grammal született.

– Nem kérdem, hogy boldog-e, hiszen az kötelező, mint ahogyan azt sem, hogy futballista, középpályás lesz-e a srác.

– Nagyon boldogok vagyunk, s a legfontosabb számunkra az egészsége, amelynek természetesen része lesz a sportolás is. Ha Isten úgy akarja, és a srác a labdát szeretni fogja, akkor ebben is támogatjuk.

– Csak óvatosan az edzésekkel, egyelőre csupán labdás foglalkozásokat tartson neki. És elég napi egy, de az reggeltől estig.

– Attól azért még messze vagyunk, de ha focizni szeretne a jövőben, igyekszem majd minden pályafutásom alatt megszerzett tapasztalatomat átadni neki!

– Tudom, a papa a Debreceni Olasz Focisuliban kezdte, mások mellett Dzsudzsákkal és Máté Péterrel. Mi volt az, ami önöket annak idején kiemelte a többiek közül?

– A focisuliban rajtunk kívül is rengeteg jó labdarúgó pallérozódott! Nagyon jól versenyeztettek minket, hétről hétre tornákon vettünk részt, és nem egyszer fordultunk meg nemzetközi tornákon. Ez mind-mind a fejlődésünket segítette. Gondolom, a mentalitásunk, alázatunk, elhivatottságunk és tehetségünk az, ami miatt ilyen szép karriert futottunk be.

– Majd jött a felnőtt csapat. Emlékszem, Herczeg András tette be a nagyok közé.

– Igen, Herczeg András volt az aki bizalmat szavazott nekem. Ő bízott a tehetségemben, és lehetőséget kaptam tőle, hogy megmutathassam, mire vagyok képes. Hálával tartozom neki, mert nélküle nem futottam volna be azt a karriert, amelyet ma magam mögött tudhatok. Sikereim legszebb évei az ő kezei alatt teltek.

– Azt olvastam, háromszor volt magyar bajnok a DVSC-vel, egyszer pedig a Videotonnal. Tudom, az első bajnoki arany csodás, de melyik a legemlékezetesebb?

– Természetesen valamennyi bajnoki elsőség nagyon szép emlék. Igen, talán tényleg az első a legédesebb! Büszke vagyok rá, hiszen fiatal voltam, és abban az időben igen nehéz volt érvényesülni a felnőttek között. Nekem szerencsém volt, sikerült, megvetettem a lábam a felnőtt csapatban, és nem adtam át a helyem másnak. Pályafutásom legszebb időszaka volt. Bajnokságot, Magyar Kupát nyertünk, majd kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

– Igen, a Lokival belekóstolt a Bajnokok Ligájába, sőt védekező középpályásként még gólokat is szerzett. A nagy menetelésből mi maradt meg?

– A selejtezők alatt oda-vissza betaláltam a svéd Kalmarnak, majd a Levszki Szófia elleni play offon, a Népstadionban, telt házas hazai meccsen is sikerült gólt szereznem. Örök emlék marad számomra a pillanat, amikor lefújták a meccset. Elértük a csoportkört. Aztán természetesen nagy élmény volt olyan csapatokkal egy csoportban szerepelni, mint a Liverpool, a Lyon vagy a Fiorentina.

– A németeknél és Angliában is belekóstolt a légióséletbe. Mennyire sikerült a külföldi vendégszereplése?

– Tíz éve, 2013 tavaszán kaptam lehetőséget, hogy a Bundesligában játszhassak kölcsönben. Szakmailag nagy-nagy kihívás és egyben lehetőség volt számomra. Négy hónapot fociztam Németországban, a Greuther Fürth csapatában, ahol megérkezésem után, rögtön kezdőként, győztes meccsen debütáltam a Schalke elleni idegenbeli mérkőzésen. Hihetetlen élmény volt, s bár a bajnokság végén kiesett a csapat, nekem jó tapasztalatszerzés volt az ott töltött néhány hónap. Ezután nyáron egy évre a Middlesbrough csapatához szerződtem, a Championshipbe. Nagyon jó, tartalmas évet töltöttem Angliában, végigjátszottam a szezont, s bár nem jutottunk fel, sokat tanultam a másodosztályban.

– Egyébként melyik poszton érezte, érzi magát a legjobban?

– Az a típusú játékos vagyok, aki több poszton bevethető. Pályafutásom alatt játszottam középpályást és jobbhátvédet is. Alapvetően középpályás vagyok, de nem okozott gondot jobb-bekket játszani sem. Válogatottbeli karrierem nagy részét ezen a poszton teljesítettem, s nemzetközi szinten sikerült itt is helytállnom.

– Számomra kis gonosz, kopasz játékosként él, aki alaposan megkeseríti az ellenfelek életét. Nem, nem goromba, de kemény, szorgalmas, mindig labdaközelben pattog, hasznos, ugyanakkor tud futballozni.

– Ezt bóknak veszem, köszönöm.

– Most mi a helyzet a sérülésével? Úgy tudom, edzésen sérült meg a bokája, s buta dolog éppen edzésen megsérülni.

– Hat héttel ezelőtt edzésen, hátulról szerelt az egyik csapattársam, és olyan szerencsétlenül alakult a becsúszás, hogy elszakadt a bokámban egy szalag. Sajnos, ebből lassú a felépülés. Igaz, már pályán vagyok, edzek, de még szükségem van egy kis időre, mire száz százalékban a csapattal tudok készülni.

– Sokan várják már, hogy a régi Varga szaladgáljon a Nagyerdei Stadionban.

– Ha minden jól alakul, a bajnokság utolsó meccsén már a keretben tudok lenni!

– Nemsokára harmincöt lesz, de a világért sem szeretném még visszavonultatni. Ugyanakkor ebben a korban már megszokták kérdezni a hogyan továbbot. El tudja képzelni, hogy még egy arany belefér a pályafutásába?

– Úgy érzem, mindenképp van bennem még egy-két jó év. Fizikailag jól érzem magam, a sérülésemig edzést sem hagytam ki. Ezek jó visszajelzések számomra. És remélem, az idén odaérünk a dobogóra, azt gondolom, erre reális esélyünk van. A szakmai munka remek kezekbe került Srdan Blagojevic érkezésével, stabil csapatmunkát tudunk bemutatni.

– Érdekli az edzősködés?

– Mivel a futball az életem része volt, gondolom, aktív pályafutásom befejeztével is szeretnék részese lenni. Úgyhogy nem kizárt az edzősködés sem.

– Harmincnégyszer volt válogatott, ez igen szép szám. Lehet, hogy a harmincötödik meccset már a kis Varga vívja?

– Büszke vagyok minden fellépésemre válogatott mezben. Sikeres időszakot töltöttem a válogatottnál, annak ellenére, hogy világversenyre nem jutottam el a csapattal. És a legbüszkébb apuka leszek, ha a kisfiam egyszer válogatott játékos lesz!