Sport

Párbajtőrt adott négyéves ikrei kezébe Szász-Kovács Emese

Kisebb korukban szivacskardjuk volt a kicsiknek

Egy olimpiai bajnoktól autogramot kapni minden kis vívónak nagy öröm. Annak idején Szász-Kovács Emese, Rió ötkarikás párbajtőr-bajnoka is vadászott az ilyen trófeákra, így amikor a vasárnap véget ért vívó diákolimpia ifjú indulói megrohanták, örömmel állta az ostromot – írja a Sportal.

Párbajtőrt adott négyéves ikrei kezébe Szász-Kovács Emese
Szász-Kovács Emese
Fotó: MH/Purger Tamás

„Nagy öröm volt látni a sok kis vívót, a jövő bajnokait. Volt, aki az autogram mellé közös fotót is kért, és persze szívesen teljesítettem minden kívánságot. Emlékszem, annak idején nekem is milyen hatalmas örömöt jelentett, ha egy-egy híres versenyzőtől aláírást kaptam” – mondta a lapnak Szász-Kovács Emese.

A gyerekeivel kapcsolatban elmondta, „mivel ezzel a sporttal találkoznak a legtöbbet, van rá esély, hogy ezt választják. Kisebb korukban volt szivacskardjuk, amivel annyit csatáztak, hogy tönkrement, de már a saját párbajtőrömet is a kezükbe adtam.

Többször voltak már velem a teremben, és vívóversenyekre is járunk, lehet, hogy megtetszik nekik a vívás. Nem fogom erőltetni, de gátolni sem, ha egyszer úgy döntenek, vívni akarnak.”

Kapcsolódó írásaink