Sport

Az esőisten is elsiratta a magyarok pénteki szereplését a kajak–kenu világkupán

Kopasz Bálint és Varga Ádám is éremért küzdhet a szombati döntőben

A pénteki nyolc döntőben csak négyben volt magyar induló a kajak–kenu világkupán a Szeged melletti Maty-éri pályán. Az egyetlen dobogós helyezést a férfi kajak négyes érte el, amely harmadik lett.

Az esőisten is elsiratta a magyarok pénteki szereplését a kajak–kenu világkupán
Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence és Tótka Sándor bronzérmes lett
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kellemetlen hűvös, esős időben folyatódott a kajak–kenu világkupaverseny, amelynek versenyeire csak néhány fanatikus szurokló volt kíváncsi. Igaz, sok örömet nem okoztak eddig versenyzőink az idény első nemzetközi viadalán. Ebben az is szerepet játszik, hogy legjobb női kajakosaink csak nézői a sok millió forintba kerülő, hazai világkupaversenynek, mert Hüttner Csaba szövetségi kapitány az utánpótlást indította az erős nemzetközi mezőnyben.

Így aztán az olimpiai címvédő női kajak négyesünk, Szellák Szabina, Nemes Réka, Dráviczki Dóra, Rugonfalvi-Kiss Janka összeállításban ugyan bejutott a döntőbe, de sok sikerélményük nem lett, mert utolsóként értek célba, az első a kínai csapat lett. A szintén olimpiai számban, női 500 méter egyesben Csikós Zsóka hetedikként, mögötte Rugonfalvi-Kiss Janka kilencedikként végzett a középfutamában, így csak a C döntőbe kerültek.

A Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor összeállítású férfi kajak négyesünk nagyon biztatóan kezdett, de a hajrára elfáradtak, ezért a litván és az erősebb spanyol csapat is megelőzte őket. Ezzel együtt a négy versenyző a parton boldogan fogadta edzőjük, Hüvös Viktor gratulációját.
A férfi kajak egyes 500 méteren a Szegedi VE 22 éves versenyzője, Balogh Gergely a nyolcadik helyen zárta a döntőt. Az aranyérem a portugálok klasszisának, Fernando Pimentának a nyakába került. Ugyancsak nyolcadik lett a törökbálintiak húszéves kenusa, Buday Domonkos 500 méter egyesben, a román Catalin Chirila végig vezetve nyert.

A nap legbiztatóbb hazai teljesítményét a kajakos Varga Ádám és Kopasz Bálint nyújtotta 1000 méteren, akik egy középfutamban rajtoltak. Az olimpiai ezüstérmes Varga elsőként, az olimpiai bajnok Kopasz másodikként jutott a szombati fináléba.

A pénteki döntők dobogósai és a további magyar helyezések a szegedi kajakkenu világkupaversenyen:

Férfiak
K–1 500 m: 1. Fernando Pimenta (portugál) 1:41.35 p
2. Jean Van Der Westhuyzen (ausztrál) 1:41.80
3. Anton Winkelmann (német) 1:42.77
...8. Balogh Gergely 1:46.78
...12. (a B döntőben 3.) Kurucz Levente
K–4 500 m: 1. Litvánia 1:22.48 p
2. Spanyolország I. 1:22.64
3. Magyarország I. (Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor) 1:22.82

C–1 200 m: 1. Artur Guljev (üzbég) 41.31 mp
2. Helder Silva (portugál) 41.56
3. Mattia Alfonsi (olasz) 41.82
...12. (a B döntőben 3.) Hodován Dávid
Koczkás Dávid helyezetlenül zárt.
C–1 500 m: 1. Catalin Chirila (román) 1:50.72 p
2. Szergej Tarnovszki (moldovai) 1:52.31
3. Loic Leonard (francia) 1:54.29
...8. Buday Domonkos 2:00.30
Nők
K–1 200 m:
1. Dominika Putto (lengyel) 42.40 mp
2. Frederikke Matthiesen (dán) 42.44
3. Natalia Drobot (ausztrál) 42.64
...17. (a B döntőben 8.) Sólyom Dóra
18. (a B döntőben 9.) Szellák Szabina
K–4 500 m: 1. Kína 1:37.07 p
2. Spanyolország 1:37.36
3. Új-Zéland I 1:37.67
...9. Magyarország (Szellák Szabina, Nemes Réka, Dráviczki Dóra, Rugonfalvi-Kiss Janka) 1:40.05

C–1 200 m: 1. Yarisleidis Duboys (kubai) 45.99 mp
2. Katie Vincent (kanadai) 46.10
3. Antia Jacome (spanyol) 46.83
...11. (a B döntőben 2.) Balla Virág
12. (a B döntőben 3.) Takács Kincső
C-2 200 m: 1. Antia Jacome, Maria Corbera (spanyol) 44.46 mp
2. Suaj Csang-ven, Lin Ven-jün (kínai) 44.77
3. Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja (kínai) 46.39

Kapcsolódó írásaink