Sport

Olimpiai döntő visszavágója a szegedi világkupán

Interjú az olimpiai- és világbajnok Kopasz Bálinttal az idény első nemzetközi versenye előtt

A csütörtökön kezdődő kajak-kenu világkupa egyik slágerszáma a férfi kajak egyes 1000 méteres versenye lesz, amelyen a tokiói olimpián aranyérmes Kopasz Bálint, az ezüstérmes Varga Ádám és a bronzérmes portugál Fernando Pimenta is indul a Szeged melletti Maty-éri pályán. Kemény, nagy csatára számít olimpiai bajnokunk, akivel a verseny előtt beszélgettünk.

Olimpiai döntő visszavágója a szegedi világkupán
Az idei első erőfelmérőre készül Kopasz Bálint
Fotó: MH

– A tavalyi rendkívül eredményes szezonja után hogy sikerült a felkészülése az új idényre?

– Szerencsére sérülés, súlyos betegség nem akadályozta a felkészülésem. Az erős alapozás után nagyon jól sikerült február közepétől a héthetes sevillai edzőtáborozás. Az első két hét ugyan még hűvösebb volt, de után 25-28 fokos melegben tudtunk edzeni a vízen.

– Nem úgy volt, hogy indul az elmúlt hétvégi szegedi válogató versenyen?

– Valóban, de aztán anyukámmal, aki az edzőm is, úgy határoztunk, hogy a verseny miatt nem szakítjuk meg az edzéseket. Mert számomra nem volt kötelező az indulás, ezért úgy gondoltuk, jobb ha világkupára összpontosítok.

– Az elmúlt évben az egyes mellett Nádas Bencével kettesben is világbajnokságot nyert. Az idén milyen számokban fog versenyezni?

– A párost az idén kihagyom, az 500 és 1000 méter egyesre koncentrálok. A krakkói Európa-játékokon nem lesz 1000 méter, ezért ott 500 méteren rajtolok. A duisburgi világbajnokságon 1000 méteren versenyzek, amelynek az első hat helyezettje kvótát szerez a párizsi olimpiára.

– Milyen lesz a mezőny ezer méteren a hétvégi világkupán?

– Erősebb lesz, mint egy olimpiai, mert többen indulhatnak. Ezért hét előfutamot kell rendezni. Nagy csatára számítok, hiszen riválisom lesz Varga Ádám, a többszörös világbajnok Pimenta, s az olimpiai ötödik cseh Josef Dostál is.

– Milyen formában érzi magát?

– Olyan erős közepesnek, ami az időszaknak megfelelő, hiszen majd augusztus végén kell csúcsformában lennem. Várom már a versenyt, mert végre nem egyedül kell maximális pályát eveznem, hanem ellenfelekkel, ráadásuk erős ellenfelekkel. Az edzéseken elég biztató eredményeket értem el. Sok függ az időjárástól is, bízom abban, hogy az előrejelzés ellenére jó idő lesz, és sokan kijönnek szurkolni.

– Hogyan alakul a versenyprogramja az olimpia előtti idényben?

– Két hét múlva indulok a poznańi világkupa-versenyen, amely számomra a második válogató lesz. A következő felmérő június végén az Európa-bajnokság lesz Krakkóban. Utána viszont hosszabb versenyszünet következik, mert a világbajnokságot augusztus végén rendezik Duisburgban. Nyaralást viszont nem tervezek, legföljebb néhány napos pihenőt a hegyekben. A legfontosabb cél, az olimpiai kvótaszerzés.

Kapcsolódó írásaink

Kajak-kenu világkupa: Hüttner Csaba 53 versenyzőre számít

ĀA magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a szakvezető női kajakban főként utánpótláskorú versenyzőknek szavazott bizalmat a szezon első nemzetközi kajak-kenu eseményére, a Szegeden csütörtöktől vasárnapig tartó világkupára