Sport

Felbontották Vardanjan Gurgen műkorcsolya ágazati sportigazgatói megbízását

A vezető személyéről az elnökség a közeljövőben dönt

A Magyar Korcsolyázók Országos Szövetsége (MOKSZ) közös megegyezéssel felbontotta Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya szakág sportigazgatójának megbízását.

Felbontották Vardanjan Gurgen műkorcsolya ágazati sportigazgatói megbízását
Az elnökség a 2022/23-as szezont úgy értékelte, hogy mind a műkorcsolya, mind a gyorskorcsolya ágazatban biztató eredmények születtek (A képen a tilburgi Challenge Cup záró versenynapján Láng Júlia)
Fotó: Facebook/HUNSKATE

A MOKSZ csütörtök reggeli közleménye szerint az elnökség szerda este szezonértékelő ülést tartott, amely után megszüntette Vardanjan szerződését. A tájékoztatásból kiderül, hogy a vezető személyéről az elnökség a közeljövőben dönt.

Az elnökségi ülésen döntés született a gyorskorcsolya ágazat vezetőjéről is, mivel az eddigi igazgató, Telegdi Attila januárban kezdeményezte távozását. A testület az igazgatói feladatokkal Bánhidi Ákost, a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott eddigi szakmai vezetőjét bízta meg.

Az elnökség a 2022/23-as szezont úgy értékelte, hogy mind a műkorcsolya, mind a gyorskorcsolya ágazatban biztató eredmények születtek „a szezon jól ismert nehézségei ellenére”, az olyan nehézségek ellenére, mint az olimpiai bajnok Liu testvérek távozása, a jégpályák átmeneti bezárása, a felkészülési és versenyeztetési költségek jelentős emelkedése. Az elnökség meghatározta a következő időszak legfontosabb feladatait, célként pedig a következő, milánói téli olimpián való minél eredményesebb szereplést tűzte ki.

A tanácskozáson elfogadták a tavalyi pénzügyi beszámolót és az idei évre vonatkozó költségvetés-tervezetet, egyúttal megállapították, hogy a szövetség gazdálkodása kiegyensúlyozott és stabil.

Kapcsolódó írásaink