Sport

Jobban van az MTK futballistája

„Úgy tűnik, szerencsére minden rendben van Zsóri Dániellel!”

Az MTK Budapest közlése szerint jobban van Zsóri Dániel, miután hétfőn egy ütközés következtében eszméletét vesztette a Győr ellen 2–1-re megnyert NB II-es bajnoki mérkőzésen.

Jobban van az MTK futballistája
Zsóri Dániel már jobban van
Fotó: Facebook/ MTK Budapest

A fővárosi együttes kedd éjszaka, a közösségi oldalán megosztott egy képet, amelyen a 2019-ben Puskás-díjas labdarúgó hüvelykujja felmutatásával jelzi, hogy jól van. A klub mihamarabbi felépülést kívánt a játékosnak és azt írta:

„Úgy tűnik, szerencsére minden rendben van Zsóri Dániellel!”.

A 22 éves futballista a meccs 55. percében fejjel nekiütközött a hazaiak kapusa, Ruisz Barnabás térdének, majd eszméletlenül terült el a földön. A mentők azonnal a segítségére siettek, a csatár pedig pár perc múlva már eszméleténél volt, de hordágyon a mentőbe tették, úgy vitték el.

Az ütközés pillanata
Az ütközés pillanata
Fotó: Facebook/MTK Budapest/Zádor Péter

Az MTK Budapest a 30. forduló után a második helyen áll a Merkantil Bank Ligában, mindössze egy ponttal lemaradva a listavezető DVTK mögött.

Kapcsolódó írásaink