Sport

Kiütéssel győzött a Veszprém Szegeden

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a párharc szerdai, első mérkőzésén a bakonyiak 36–23-ra nyertek a Szeged otthonában

Mindkét csapat 1982 óta állandó résztvevője az európai kupasorozatoknak, de a nemzetközi porondon most találkoztak először.

Kiütéssel győzött a Veszprém Szegeden
Bánhidi Bence (b2) és Mackovsek Borut (j), a Szeged, valamint Pechmalbec Dragan (b) és Lauge Schmidt Rasmus (b3), a Veszprém játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásában, az 1. forduló első, OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém mérkőzésén a Pick Arénában 2023. március 22-én
Fotó: MTI/Újvári Sándor

A hazaiak teljes kerettel álltak fel, vagyis Bánhidi Bence, Mikler Roland és Matej Gaber is visszatért a sérülését követően, a vendégeknél Vladimir Cupara szintén, közülük egyedül Omar Jahja hiányzott.

Mindkét együttes jó néhány hibával kezdett, ezért az első veszprémi találatra négy és fél, a nyitó szegedi gólra pedig csaknem 12 percet kellett várni. A remekül védekező bakonyiak hamarabb rendezték soraikat, 6–1-re elhúztak, és Juan Carlos Pastor hazai vezetőedző első időkérése után is növelték a különbséget (10–2). Az idény végén távozó spanyol mester a 18. percben kikérte a második idejét is, majd a kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékra állította át csapatát, ekkor a két beálló, Bánhidi Bence és Rosta Miklós egyszerre volt a pályán.

Az előzetes várakozásokhoz képest óriási meglepetésre a 24. percben már tíz találat volt a labdaszerzések után gyors gólokat szerző Veszprém előnye (15–5), ami a szünetig még tovább nőtt. A Mario Sostaric elleni szabálytalanság miatt Kentin Mahé piros lapot kapott, de a bakonyiak a második felvonásban nem érezték meg a hiányát, mert addigra már eldőlt a meccs, és nagy valószínűséggel a párharc is.

Amint a Szeged produkált egy 3–0-s sorozatot, Momir Ilic, a Magyar Kupa-címvédő veszprémiek vezetőedzője időt kért. Együttese csakhamar újra rendezte a védelmét, a labdaszerzéseket követően ismét góllal zárta a lerohanásokat, ezért Pastor az utolsó tíz perc előtt megint időt kért (15–30). A hajrában már csak a különbség volt a kérdés, ami végül 13 gól lett, a veszprémiek ezzel beállították eddigi legnagyobb szegedi győzelmüket, ugyanis 2011-ben 33–20-ra nyertek a Tisza-partján.

Gasper Marguc 11, Ligetvári Patrik, Nedim Remili és Rasmus Lauge Schmidt négy-négy góllal, Rodrigo Corrales nyolc, Vladimir Cupara egy védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Bogdan Radivojevic hat, Miguel Martins öt alkalommal talált be, Mirko Alilovic kettő, Mikler Roland három védéssel zárt.
A két csapat 185. egymás elleni tétmérkőzésén a Veszprém 52 vereség és hét döntetlen mellett 126. alkalommal győzött.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
OTP BANK-PICK SZEGED–TELEKOM VESZPRÉM 23–36 (7–20)
Szeged, Pick Aréna. V.: Eliasson, Pálsson (izlandiak)

A visszavágót jövő csütörtökön 18.45-től rendezik. A párharc győztese a negyeddöntőben a tavaly BL-ezüstérmes lengyel Industria Kielcével találkozik.

Kapcsolódó írásaink

EB-részvételt ért a Svájc elleni győzelem

ĀA magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a januári, németországi Európa-bajnokságra, mivel 37–32-re nyert csütörtökön Svájcban, a selejtezősorozat harmadik fordulójában