Sport
A betegágyból egy nap késéssel érkezett, mégis megnyerte az első szabadedzést
Dzsiddában művészien kipingált bukóterek várták a pilótákat

A Forma–1-es Szaúdi Nagydíj villanyfényes verseny lesz majd vasárnap, de az első tréninget pénteken még világosban rendezték.
A Red Bull holland világbajnokára sokáig kellett várni, de legalább azt tudni lehetett, hogy nem kényszerül kihagyni az idei második futamot. Persze a távollétét és kései érkezését egyeztetni kellett a Nemzetközi Automobil-szövetség illetékeseivel és a versenyt szervezőkkel. A szabály ugyanis az, hogy legkésőbb egy nappal a nyitótréning előtt valamennyi pilótának a verseny helyszínén kell lennie. No de Max Verstappen engedélyt kapott még egy kis lábadozásra, és hozzájárultak, hogy csak pénteken, a szabadedzés napján landoljon Dzsiddában.
Ha nem jött volna meg, akkor is a Red Bull vitte volna el a pálmát, hiszen mexikói istállótársa, Sergio Pérez nagyon hamar az élre állt. Igaz, a gyors körökben átmenetileg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) és Fernando Alonso (Aston Martin) is volt az élen, míg a Ferrarik Leclerc és Sainz alatt kevésbé jól futottak.
Utolsóként, az edzés harmadánál kikanyarodott Max Verstappen is a Hondájával, és nem sok kétséget hagyott afelől, hogy milyen állapotban van ő és az autója. Egyedül ő tudott 1:29.617-tel beférni az 1:30-as köridő alá!
A szabadedzés innét kezdve arról szólt, hogy vajon csak bőgnek a motorok, vagy lesz valami izgalmas fordulat is. Nos, majdnem volt. a 22-es kanyarban Lance Stroll (Aston Martin) szinte a falra mászott, de megúszta.

A második szabadedzést már sötétben rendezték. Mindenféle komoly izgalmak nélkül. Az M4 stábjának bőven volt ideje a nekik címzett kérdésekre válaszolgatni, meg elmélázni azon, hogy Hamiltont és a Mercedest hét év után elhagyta a fiziójuk, Angela Cullen, aki két gyerek anyjaként tényleg sokat áldozott a sportág oltárán. Az ok Hamilton viselkedése, frusztráltsága és örökös bűnbak keresése. Majd a bulvár csak kihámozza a maradékot...
A pályán Verstappen őrizte az elsőségét, Alonso meglepte Pérezt, és befurakodott kettőjük közé, míg a két Alpine Renault Oconnal és Gasly-val is egészen jól muzsikált (negyedik és hatodik hely). A Mercedesek közül Russell az ötödik pozícióban zárt, ami nem rossz, no de a Ferrarik: a kilencedik és a tizedik hely nem olyasmi, amitől boldogan térnek nyugovóra.