Sport

Megint Benzema lőtte a győztes gólt

A Real Madrid és a Napoli jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájába

A címvédő Real Madrid 1–0-ra megverte a Liverpoolt, a története során először BL-negyeddöntős Napoli pedig 3–0-ra az Eintracht Frankfurtot, mind a két csapat kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. 

Megint Benzema lőtte a győztes gólt
Karim Benzema gólját ünnepli
Fotó: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Vinícius Júnior – a szokásoknak megfelelően – a Bernabéu öltözőfolyosóján előreszaladt a sor végéről két honfitársához, előbb Fabinhót, majd Alissont ölelte meg. A nagy tét ellenére nagyon is barátságos volt a légkör, kölcsönösen tisztelték és tisztelik egymást a játékosok.

A Liverpool úgy érkezett Madridba, hogy szinte lehetetlen küldetést kell végrehajtania az Anfield Roadon elszenvedett, 5–2-es vereség után: ilyen hátrányt még soha, egyetlen csapat sem tudott a Bajnokok Ligájában ledolgozni a királyi klub ellen. Jürgen Klopp talán bátran, talán „minden mindegy” alapon négy csatárt is a kezdő tizenegyébe jelölt, Szalahot, Jotát, Núnezt és Gakpót. A német edző csupán egyszázalékosnak ítélte csapata továbbjutási esélyeit, azt is tudva, hogy a Real Madrid a legutóbbi 27 alkalomból, ha megnyerte az idegenbeli mérkőzését egy BL-párharcban, egy kivételével mindig továbbment. Viszont annál az egynél, négy esztendeje, az Ajax 4–1-re tudott győzni Madridban, az most elég lett volna legalább a hosszabbításhoz.

Az első félidő első fele őrült nagy rohanást hozott, kész csoda, hogy nem esett gól. A Liverpool kétszer is a hazai védők bizonytalansága után került helyzetbe, de ezek voltak a kisebb lehetőségek, mert a másik oldalon Alisson Becker többször is szenzációsan védett, például előbb Vinícius Júnior, majd Camavinga kísérleténél is. Luka Modric is próbálkozott, de nem több mint húsz centivel bár, de a kapu fölé lőtt. A folytatásban kicsit visszavett a Real Madrid, Courtois-nak kétszer is nagyot kellett vetődnie. Mindazonáltal az igazi feszültség hiányzott a játékből, az első mérkőzésen kialakult, háromgólos különbség nagyon sok.

A második félidőben még nyilvánvalóbbá vált, hogy nincs a Liverpoolban elég erő ahhoz, hogy kétségessé tegye a címvédő továbbjutását. Így aztán az maradt az egyetlen kérdés, hogy legalább egy helyzetet kihasznál-e a Madrid, és kettős győzelemmel jut-e tovább. A válasz az igen lett, a 129. BL-mérkőzését játszó és ezzel a Madrid örökranglistáján harmadiknak előrelépő Karim Benzema a hálóba küldte Vinícius Júnior labdáját.

Nápolyban, a Diego Armando Maradonáról elnevezett stadionban inkább a hazai csapat játszott fölényben, de lerítt a játékról, hogy a Napolinak nincs miért kapkodnia, az idegenben megszerzett, kétgólos előny nagyon sok. Kvarachelija így is lőhetett volna két gólt. Az első félidő hosszabbításában aztán Politano a jobbszélső helyéről pontosan ívelt középre, és a helyezkedési hibát elkövető védők, Buta és Tuta között viszonylag tisztán felugró Victor Osimhen pontos, ívelt fejest küldött a kapu bal oldalába. A második félidő elején Giovanni Di Lorenzo nagyon pontosan lőtte a kapu előtt keresztbe a labdát, Osimhen megint jókor volt jó helyen, s három lépésről az üres kapuba segítette a labdát. A Napolinak akadtak már nagyszerű csatárai a múltban is (Careca, Maradona, Insigne, csak hármat említve), de a nigériai támadó lett az első, aki a BEK vagy a BL egyenes kieséses szakaszában, egy párharcban, mindkét mérkőzésen gólt tudott szerezni. Az olasz bajnokság nagy favoritja nem állt le, a 64. percben Zielinski gólt rúgott a saját maga által kiharcolt büntetőből. Nem lesz boldog az a csapat, amelyik a Napolit kapja majd a pénteki sorsoláson.

E két párharc lezárultával kialakult a 2022–2023-as idény negyeddöntőjének a mezőnye, a Chelsea, a Manchester City, a Benfica, a Bayern München, a Milan és az Internazionale mellé került a Real Madrid és a Napoli. Egyetlen városnak lesz két csapata is: Milánónak. A fekete-kékek és a piros-feketék együtt legutóbb 2006-ban voltak a BL-negyeddöntőben. E nyolc gárdából tavaly ilyenkor négy szerepelt a legjobb nyolc között: a Real Madrid, a Bayern, a Chelsea és a Benfica. Ha azt nézzük, mely országok dominálnak, a nagy újdonság, ha úgy tetszik, a nagy meglepetés, hogy három olasz is versenyben van még, két angol, valamint egy-egy német, spanyol és portugál mellett. A covidjárvány miatt különleges, 2019–2020-as idény óta a mostani a harmadik sorozat, és ez idő alatt mindig volt portugál gárda a legjobb nyolc között.

Kapcsolódó írásaink

Öt gól és négy iskolatáska

ĀHát kérem, öt gól az öt gól. Még a grundon is. A Manchester City norvég csatára, Erling Haaland megtette, ennyit rúgott a Leipzignek a keddi BL-meccsen