Sport
A Leverkusen jutott a Ferencvárosnak
A német csapattal március 9-én és március 16-án játszik a magyar bajnok az Európa-liga nyolcaddöntőjében

A nyoni sorsoláson Gera Zoltán, a zöld-fehér klub legendás játékosa, a mostani kupasorozat nagykövete a német Bundesliga 1. tizedik helyezettjét húzta a Fradi ellenfelének. A Bayer Leverkusen csütörtökön egygólos hátrányból kezdve 3–2-re nyert az AS Monaco otthonában, majd tizenegyespárbajban jutott tovább.
A német csapat legutóbb 2021 őszén, az Európa-liga csoportfázisában találkozott a Ferencvárossal, akkor mindkét csapat megnyerte a maga hazai mérkőzését.
A nyolcaddöntőben az első találkozó március 9-én lesz, Leverkusenben. Visszavágó egy héttel később, március 16-án, a Puskás Arénában.
Bayer Leverkusen 2021 őszén a Hrádecky – Frimpong, Tah, Kossonou, Sinkgraven – Demirbay, Adli, Palacios – Diaby, Wirtz, Alario tizeneggyel kezdett, beállt még Hincapié, Aránguiz, Bellarabi, Amiri és Schick is. A tizenhat játékosból egyedül Alario nem tagja már a keretnek, alkalmasint az összeszokottsággal nincs gondja az október eleje óta a csapatot irányító korábbi spanyol világbajnok futballistának, a Liverpoolban, a Bayern Münchenben és a Real Madridban is sikerrel szerepelt középpályásnak, Xabi Alonsónak.
Ráadásul az elmúlt időszakban még érkeztek is ismert játékosok, elsősorban a Chelsea-től kapott Callum Hudson-Odoy és az iráni válogatott Szardar Azmun. Nagy tehetség a mindössze húszéves, cseh Adam Hlozek, aki szinte minden fordulóban játszott a nyári érkezése óta, igaz, sokszor csereként.
Az elemzők szerint a csapat egyik nagy problémája a mostani idényben – részben azért is, mert Florian Wirtz csak nemrégiben épült fel súlyos sérüléséből –, hogy nincsen igazán gólerős csatár. A bajnokság mostani idényében a francia Moussa Diaby eddig a legeredményesebb, hét góllal, érdekes, hogy egy hátvéd közelíti meg leginkább, az ötgólos holland Jeremie Frimpong, aki a fradisták régi ismerőse, nem csupán a Leverkusen, de korábban a Celtic színeiben is játszott a zöld-fehérek ellen.
A Leverkusennek nincsen könnyű szezonja, az első nyolc fordulóban mindössze egyszer tudott nyerni, majd az elodázhatatlan edzőváltás után Xabi Alonsóval egyszer nyert a csapat, majd megint három nyeretlen meccs következett. A gárda a 12. forduló után a Bundesliga 1. tabelláján osztályozós helyen, a tizenhatodikon szerénykedett. Ám utána mintha csoda történt volna: a következő öt fordulóban nyert, pedig közben volt a világbajnokság miatt szünet. Mindez azt jelentette, hogy a 17. forduló után már a nyolcadik helyen állt.
Azóta újra nehezebb idők köszöntöttek be, a Leverkusen csupán egyszer nyert a bajnokságban. Az Európa-ligában – a Bajnokok Ligája-csoportjában harmadik lett, így került át a második számú sorozat playoff körébe – hazai pályán kikapott az AS Monacótól 3–2-re, majd ugyanezzel az eredménnyel nyert csütörtökön a II. Lajosról elnevezett stadionban, s a tizenegyespárbajt megnyerve nyolcaddöntős lett.
Xabi Alonso a monacói győzelmet eddigi edzői pályafutása legnagyobb sikerének nevezte. Azt, hogy melyik a Bayer 04 Leverkusen igazi arca, s főleg azt, hogy melyiket látjuk majd a Ferencváros ellen, nehéz lenne megmondani. Az ellenben tény, hogy a március 9-i, első találkozóig még két bajnoki vár a Leverkusenre. Vasárnap délután Sallai Roland csapatának, a Freiburgnak a vendége lesz, majd március 5-én a berlini Hertha BSC-t fogadja.