Sport
Európa-liga: Dibusz véd a két sárga lapja ellenére

Az ugyancsak két sárga lappal rendelkező Adama Traoré sérülés miatt Budapesten maradt, míg Botka Endre a cserepadon kapott helyet, így a védelem jobb szélén Henry Wingo szerepel.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a támadóknál több helyen is változtatott, mivel Traoré mellett Amer Gojak sem utazott el Trabzonba, ahol így a középcsatár Ryan Mmaeét ezúttal a Nguen Tokmac, Kristoffer Zachariassen duó segíti majd a szélekről.
A Trabzonspor-Ferencváros El-csoportmérkőzés magyar idő szerint 18.45-kor a német Harm Osmers sípjelére kezdődik a több mint 40 ezer férőhelyes Senol Günes Sportkomplexumban, amely a város nyugati szélén a Fekete-tenger partján helyezkedik el. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.
A Ferencváros biztos csoportgyőztesként nem lesz érdekelt a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő februári párharcok hétfői sorsolásán, majd csak a nyolc továbbjutóból kap ellenfelet a márciusi nyolcaddöntőre. A finálét május 31-én a Puskás Arénában rendezik.
A meccsre és a Ferencvárosi szurkolók tömegére a külügy kiemelt konzuli jelenléttel készül. A helyszínen jelen lesz az ankarai magyar nagykövet és három konzul is, erről maga Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be közösségi oldalán.