Sport
Szoros és nagyon értékes veszprémi siker
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában a magyar csapat házigazdaként 32–30-ra legyőzte a portugál FC Portót

A hazaiak keretéből Omar Jahja, Nedim Remili és Petar Nenadic hiányzott. Utóbbi ellen fegyelmi eljárás zajlik, és ameddig le nem zárul, nem látogathatja az edzéseket, és nem játszhat a mérkőzéseken.
Az első hét percben öt lövést rontott el a Veszprém, utána azonban pontosabban célzott és sorozatban négy gólt szerzett (6–3). A vendégek sokat hibáztak, de az időkérésük után egy hármas szériával felzárkóztak 10–8-ra. Ekkor Momir Ilic veszprémi vezetőedző is időt kért, de a folytatásban – a kapusa lecserélésével – létszámfölényes támadójátékot alkalmazott a Porto, amely egy újabb 3–0-s sorozattal egygólosra csökkentette hátrányát a szünet előtt. A bakonyiak az első harminc perc során 13 lövést rontottak, ellenfelük kilencet.
A második félidő elején két találattal ellépett a portugál bajnok, majd fordított a Veszprém, de továbbra sem játszott jól. A dán GOG-val és a német Magdeburggal szembeni vereség, illetve a Nenadic-ügy szemmel láthatóan mély nyomokat hagyott a csapaton, amely mindezek ellenére a 38. percet követően átlendült a holtponton, és egyre gördülékenyebb támadójátékkal ellépett három találattal. A meccs utolsó negyedében felváltva estek a gólok, így a házigazdák végül két találattal nyertek.
A hazaiaknál Jehia el-Dera 14 lövésből 12 gólt lőtt, Rasmus Lauge Schmidt hatszor talált be, Rodrigo Corrales 12 lövést védett. A portugáloknál Antonio Areia hat, Victor Iturriza és Daymaro Salina öt-öt gólt szerzett, Sebastian Frandsen 15 védéssel zárt.
A két csapat hatodik egymás elleni mérkőzésén egy döntetlen mellett ötödször győzött a Veszprém.
KÉZILABDA FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR – 13. FORDULÓ, A CSOPORT
Telekom Veszprém–Porto (portugál) 32–30 (15–14)
A nyolc győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel csoportja harmadik helyén álló Veszprém jövő szerdán a Paris Saint-Germain otthonában zárja szereplését a BL csoportkörében. Az öt sikerrel és nyolc vereséggel csoportjában hatodik Szeged ugyancsak jövő szerdán lép pályára, amikor a francia HBC Nantes együttesét fogadja.