Sport

Patrick Mahomes lett a Super Bowl hőse

A Kansas City Chiefs 38–35-re győzte le a Philadelphia Eagles együttesét a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjében. Az 57. Super Bowl legértékesebb játékosának díját Patrick Mahomes, a Chiefs hátvédje vehette át.

Patrick Mahomes lett a Super Bowl hőse
A feleségével és a kislányával ünnepelte a győzelmet Patrick Mahomes
Fotó: AFP/Christian Petersen

A Kansas City Chiefs négy éven belül másodszor lett NFL-bajnok, s ebben jelentős szerepe van Patrick Mahomes hátvédnek, akit a múlt héten másodszor választottak meg a szezon legértékesebb játékosának. A 27 éves szuperklasszis az első futballista 1999 óta, aki ugyanabban a szezonban megnyerte a Super Bowlt és a nagydöntő legjobbjának (MVP) is megválasztották. Ez azért is kiemelkedő teljesítmény, mert sérülten vállalta a játékot a fináléban.

Sérülten is kiemelkedően játszott Patrick Mahomes
Sérülten is kiemelkedően játszott Patrick Mahomes
Fotó: AFP/Sarah Stier

„Mondtam, hogy semmi sem tart vissza a pályától. Szeretnék köszönetet mondani a csapattársaimnak, akikkel kivívtuk a győzelmet. Mesterünk, Andy Reid minden idők egyik legnagyobb edzője. Azt hiszem, ezt mindenki tudta, de ez a két utolsó Super Bowl-elsőség ezt megerősítette” – nyilatkozta Mahomes, aki a harmadik afroamerikai hátvéd, aki Super Bowlt nyert

A 64 éves Reid – aki a 15. edző, aki többször nyert Super Bowlt – így nyilatkozott Mahomesről: „A valaha volt legnagyobb játékos akar lenni, és ennek megfelelően edz és játszik. S mindezt alázatosan teszi, nem dicsekszik. A nagyszerű hátvédek jobbá lesznek mellette, sőt még a vezetőedzője is. Szóval remek munkát végzett.”

Mahomes először a 2019-ben vezette győzelemre a Kansas City együttesét, amely után szerződéshosszabbítást írt alá tíz évre 477 millió dollárért, további 26 millió dollár potenciális bónuszokkal, összesen 503 millió dollár értékben. Ez a szerződés akkor a legnagyobb volt az amerikai sportágak történetében.

A szerződés aláírása utáni évben a Chiefst a második Super Bowlig vezette, akkor a csapata kikapott a Tampa Bay együttesétől. A 2022-es szezonban Mahomes megnyerte pályafutása második NFL MVP-jét és második Super Bowl MVP-jét. Ezzel az első olyan játékos az Egyesült Államok négy professzionális sportágában, aki több MVP-t és többszörös bajnoki MVP-t nyert a debütálásától számított kétezer napon belül.

Kapcsolódó írásaink