Sport
Egy híján negyven gólt lőttek a győri lányok a BL-meccsen
Öt kapufát dobtak a mieink az első félidőben
Az ETO keretéből Kari Brattset, Veronica Kristiansen és Faluvégi Dorottya is hiányzott. Ám három percbe se telt, hogy már
4–0-ra vezessen a csapat. A törökök azonban egyenlítettek (5–5). A folytatásban egy újabb négyes gólsorozattal, majd egy 5–1-es szériával elhúztak a győriek, akiknek védekezésben és támadásban sem kellett tökéletes teljesítményt nyújtaniuk a magabiztos vezetéshez (16–9).
A játék és az eredmény hullámzása az első félidő hajrájában is folytatódott, az utolsó három gólt a házigazdák dobták, így a szünetben csak négy találat volt a hátrányuk.
A magyar csapat az első felvonásban ötször találta el a kapufát, a második félidőt pedig kimondottan gyengén kezdte, ezt kihasználva a Kastamonu felzárkózott 18–17-re. Ambros Martín vezetőedzőnek nem kellett időt kérnie, játékosai anélkül is kilábaltak a hullámvölgyből és Estelle Nze Minko góljaival a meccs háromnegyedénél ismét hét találattal jobban álltak (26–19).
A török bajnokcsapat innen már nem tudott visszakapaszkodni, sőt: mivel a kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, a vendégek többször is az üres kapuba lőttek, így tízgólos előnyre tettek szert, amit a hátralévő időben még növelni is tudtak.
A tíz győzelemmel és három vereséggel csoportja második helyén álló Győr jövő szombaton az utolsó csoportmeccsen a dán Esbjerget fogadja. Az egyenes kieséses szakaszba az első hat-hat helyezett jut.