Sport
Továbbjutott a Fradi a női kézilabda-BL csoportköréből

Szeptember közepén a német bajnok hazai pályán 40–20-ra győzött az FTC ellen, az volt a magyar csapat történetének legsúlyosabb veresége a BL-ben – idézte fel az MTI. A hazaiak keretéből Béatrice Edwige, Kovács Anett és Dragana Cvijic hiányzott. Az európai szövetség által a forduló rangadójának választott meccsre mindkét csapat annak tudatában készült, hogy vereség esetén komoly veszélybe kerül a továbbjutása a csoportkörből.
Támadásban mindkét együttes jó néhány hibával kezdett, a védekezés azonban jól működött, így a meccs első negyedében mindössze tíz gól született (5–5). Az első 13 percben az FTC dolgát három kiállítás is nehezítette, ezt követően pedig a magyar válogatott Szikora Melinda védéseire alapozva ellépett a Bietigheim. Később hét percig nem találtak be a németek, ezt a hazai együttes egy 3–0-s sorozattal használta ki, ezzel egyenlített, de az első félidő hajrájában ismét sokat hibázott, így ellenfele 12–10-es előnyben volt a szünetben.
A második felvonást valamivel jobban kezdték a vendégek, ám a Magyar Kupa címvédőjének védekezése egyre hatékonyabbá vált, és a labdaszerzések utáni akciókból fordított, így a nyolcadik perc (3–2) után a 42. percben ismét vezetett (18–17). Egy 6–0-s sorozat végén már három találat volt az ekkor jóval kevesebbet hibázó FTC előnye, majd három és fél perccel a vége előtt 25–21-nél eldőlt a meccs a házigazdák javára.
A mezőny legjobbjának megválasztott Angela Malestein, valamint Klujber Katrin hét-hét, Emily Bölk öt góllal, Bíró Blanka tíz védéssel járult hozzá a továbbjutást jelentő győzelemhez. A túloldalon Veronika Mala hatszor, Kelly Dulfer négyszer talált be, Szikora Melinda 16 lövést védett.
A két csapat nyolcadik egymás elleni tétmérkőzésén három német siker mellett ötödször győzött a Ferencváros. A Bietigheim október 16-án győzött legutóbb a BL-ben, nyeretlenségi sorozata immár nyolc meccs óta tart.
A kilenc győzelemmel és három vereséggel csoportja második helyén álló Győri Audi ETO KC vasárnap a török Kastamonu Belediyesi GSK vendége lesz. A hat sikerrel, egy döntetlennel és hat vereséggel rendelkező Ferencváros – amely jelenleg negyedik a csoportjában – jövő vasárnap a dán Odense HB otthonában zárja a BL csoportkörét. Az egyenes kieséses szakaszba az első hat-hat helyezett jut.