Sport
Bodó Richárd: Elkalapáltak minket a dánok
A megalázó vereség után nehéz lesz javítani a norvégok ellen

A balátlövő Bodó Richárd szerint nem az a baj, hogy a magyar férfi kézilabda–válogatott vereséget szenvedett a címvédő Dániától, hanem az, ahogyan kikapott 40–23-ra.
„A mérkőzés után nagyon nehezen aludtam el, ahogyan mindenki. Bánhidi Bencével nagyon sokat beszéltünk a meccsről, és arra jutottunk, amit a szövetségi kapitányunk is mondott: nem az a baj, hogy a dánoktól kikaptunk, hanem az, ahogyan kikaptunk” – nyilatkozta az MTI–nek csütörtökön a bajnoki címvédő Szeged átlövője.
Bodó felidézte José María Rodríguez Vaquero kapitány szavait, aki elmondta, őt nem érdekli, ki hibázott, csak az, hogy a játékosok harcoljanak egymásért, ahogyan eddig tették, mert ezzel tudnak meccsben lenni a nagy csapatokkal, és ez hiányzott. „Elkalapáltak minket a dánok, ez nem volt kellemes, de a Bundesligában hozzá vannak szokva, hogy hatvan percig azonos szinten játsszanak” – ismerte el Bodó.
Felidézte, próbálkoztak a többi között a létszámfölényes támadójátékkal és a nyitott védekezéssel, de nem jártak sikerrel. Kiemelte, szerettek volna elődöntőbe jutni, de mindenki láthatja, aki ért a kézilabdához, hogy ez nem reális.
„A világbajnokság előtt talán a negyeddöntőbe jutás sem volt reális, ezért nagy eredményt értünk el, aminek nagyon örülök. Ez a csapat csinálta meg, és ez a csapat kapott ki a dánoktól is. Elég hullámzó a teljesítményünk, de senki nincs hozzászokva ilyen terheléshez” – magyarázta Bodó, aki eddig 56 lövésből 32 gólt lőtt a tornán.
A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás volt a céljuk – a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A csapat következő ellenfele az 5–8. helyért Norvégia lesz pénteken 18 órától. Bodó szerint a norvégok ugyanabban a stílusban kézilabdáznak, mint a dánok, sőt az ellenfél hibáit követően talán még gyorsabban viszik előre a labdát.
„Remélem, a norvégokat meg tudjuk állítani és jó meccset fogunk velünk játszani. A kapitányunk is megmondta: küzdenünk kell egymásért, magunkért, a családunkért és a nézőkért, és ha a végén kikapunk, akkor kapjunk ki, de nem így, ahogy szerdán”– hangsúlyozta Bodó.
Negyeddöntő: Franciaország–Németország 35–28 (16–16)
Svédország–Egyiptom 26–22 (14–9)
Spanyolország–Norvégia 35–34 (13–12, 25–25, 27–27, 29–29, 32–32) – kétszeri hosszabbítás után
Dánia–Magyarország 40–23 (21–12)
A pénteki program, elődöntők:
Dánia–Spanyolország, Gdansk 18.00
Svédország–Franciaország, Stockholm 20.30
Az 5–8. helyért, 1. játéknap:
Németország–Egyiptom, Stockholm 15.30
Magyarország–Norvégia, Stockholm 18.00