Hé, 62!

Az 1938-as franciaországi világbajnokságon jutott először döntőbe a címvédő, Vittorio Pozzo Squadra Azzurrája éppen a magyarokkal vívta a finálét a Colombes Stadionban. A 4:2-es győzelemmel megvédte címét. Négy esztendő nagy időt jelentett akkor a futballban, mindössze négy olasz volt kerettag 1934-ben, a hazai rendezésű tornán és 1938-ban is: Giovanni Ferrari, Giuseppe Meazza, Eraldo Monzeglio és Guido Masetti. A négyből az első kettő játszott mindkét döntőben, viszont a tartalékkapus Masetti sem 1934-ben, sem 1938-ban nem játszott egyetlen percet sem.

1962 a következő dátum, az 1958-ban, Svédországban győztes brazil válogatott Chilében is bejutott a végjátékba, ahol aztán, bár a mérkőzés elején gólt kapott, 3:1-re megverte a csehszlovákokat. Ugyan a szövetségi kapitány változott (Vicente Feola helyett Aymoré Moreira), a csapat szinte változatlan maradt. A santiagói döntőben szerepelt tizenegy brazilból nyolc (Gilmar, Djalma Santos, Nilton Santos, Zito, Garrincha, Didi, Vavá és Zagallo) játszott a stockholmi döntőben is, a csapatkapitány, Mauro is tagja volt az 1958-as keretnek, nem játszó tartalékként.

Pelé megsérült a chilei torna során, így a döntőben (is) Amarildo helyettesítette, ettől még természetesen ő is kétszeres világbajnok lett. (Majd nyolc év múlva, Mexikóban, háromszoros.) Az 1958-as csapatkapitány, Bellini tagja volt a chilei keretnek, de nem játszó tartalékként lett – a mai értelmezés szerint – másodszor is világbajnok.

A braziloknak is van két „Masettije”, a kapus Castilho és a balszélső Pepe mindkét tornán ott volt, de egyetlen játékperc sem jutott nekik. A Santos csatára kétszer járt úgy, mint most Karim Benzema: közvetlenül a torna előtt, már az elutazás után megsérült.

1978-ban a hollandok, 1986-ban a nyugatnémetek egy elveszített vb-döntő után újabbat veszítettek, 1990-ben az argentin csapat lett a harmadik, amely a címvédésért léphetett pályára. Nagyon kicserélődött Carlos Salvador Bilardo „mexikói” csapata – a kulcsjátékosok közül csak Oscar Ruggeri, Jorge Burruchaga és Diego Armando Maradona maradt –, az újak Olaszországban 1-0-ra elveszítették a németek elleni döntőt.

1998-ban, a franciaországi világbajnokságon a brazil csapat nagy esélyese volt a címvédésnek, noha a döntőbeli ellenfél a házigazdák válogatottja volt. Dunga, Bebeto, Cafu, Taffarel, Ronaldo, Aldair és Leonardo kétszeres világbajnok lehetett volna – ha nincsen a Fenomén drámája a döntő előtti éjszaka. Ronaldo aztán, Cafuval, az eddigi egyetlen futballistával, aki három vb-döntőben is játszott, megnyerte a másodikat.