Sport

Mick Schumacher a Mercedes tartalékversenyzője lett

Kikerült a Ferrari versenyzőakadémiájáról és a Mercedes Forma–1-es csapatának tartalékpilótája lett Mick Schumacher, a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia.

Mick Schumacher a Mercedes tartalékversenyzője lett
A 2020-as Forma-2-es bajnok eddig 43 F1-es futamon indult, összesen 12 vb-pontot szerzett, legjobb eredménye pedig egy hatodik hely volt
Fotó: AFP/Ferrari Press Office/Hando

A német istálló csütörtöki bejelentése szerint a 23 éves versenyzővel a következő idényre kötöttek szerződést, így Schumacher minden versenyhétvégére elutazik majd, és szükség esetén helyettesíteni tudja a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltont vagy George Russellt. Schumacher édesapja a 2006-os első visszavonulását követően 2010-ben a Mercedes színeiben tért vissza az F1-be, és egészen 2012 végéig versenyzőként segítette a gyári csapat munkáját.

„Mick egy tehetséges, nagy munkabírású versenyző, aki nyugodt és megfelelő hozzáállású, mindemellett éhes a tanulásra és a fejlődésre” – kommentálta a bejelentést Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

A Ferrari szintén csütörtökön, néhány órával a Mercedes közleménye előtt jelentette be, hogy megszakítja a négy éve tartó együttműködést Schumacherrel, aki az elmúlt két idényben az egyesült államokbeli Haas-istálló színeiben versenyzett a Forma–1-ben.

A 2020-as Forma–2-es bajnok eddig 43 F1-es futamon indult, összesen 12 vb-pontot szerzett, legjobb eredménye pedig egy hatodik hely volt.

A Haas a mostani szezon végén jelentette be, hogy nem hosszabbít Schumacherrel, akinek a helyére honfitársát, a rutinos Nico Hülkenberget szerződtette 2023-ra.

Kapcsolódó írásaink