Sport
A portugál kapitánynak is megköszönték
José Mourinho lehet az utód?

A 68 éves trénernek azt követően köszönték meg a munkáját, hogy a gárda szombaton Marokkóval szemben a negyeddöntőben búcsúzott a katari világbajnokságon.
„Eljött a pillanat, hogy új fejezetet nyissunk” – áll az FPF közleményében, amely kitér arra is, hogy már meg is kezdték Santos utódjának a keresését. A sajtó szerint a legesélyesebb a posztra a setúbali születésű José Mourinho, aki kilenc évvel fiatalabb Santosnál, és jelenleg az AS Romát irányítja. De nem az a tréner, aki képes két-három évig egy helyben maradni. Valahogy mindig betelik nála/vele a pohár...
Fernando Santos 2014 nyara óta vezette a nemzeti csapatot, 109 mérkőzésen 68 győzelem, 21 döntetlen és 20 vereség volt a mérlege, legnagyobb sikereként 2016-ban Európa-bajnokságot, 2019-ben pedig Nemzetek Ligáját nyert az együttessel.