Sport
Az arab média szerint a nap összecsapása az amerikai–iráni párharc
Ki használja fel majd és mire a győzelmet

Hogy a B csoport két mérkőzése közül melyik lesz szebb, látványosabb, azt lehet sejteni, de hogy melyik az, amelyiknek nagyobb a tétje, azt az közel-keleti Al Jazeera is egyértelművé teszi.
Cikkében kitér arra, hogy mit mondott az amerikai csapat szövetségi kapitánya, Gregg Berhalter. A korábban Svédországban és amerikai kluboknál edzősködő tréner úgy vélte, nem követhetik el azt a hibát, hogy a játék helyett másra fókuszáljanak. És a múltba se érdemes révedjenek, 1998-ban a világbajnokságon ugyanis Irán legyőzte őket 2–1-re.
Ezt a győzelmet az iráni kormány úgy kezelte, mint a Nagy Sátán elleni diadalt. Legalább is az amerikaiak szerint. Az Al Jazeera úgy véli, a két ellenséges nemzet lehetséges békülésének jelét is fel lehetett fedezni abban, ahogy a két csapat játékosai keveredtek egymással az akkori találkozó végeztével.

„Pontosan tudjuk, mit hoz majd Irán a pályára, és nem akarjuk elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a múltban – szögezte le Berhalter. – Megtanultuk a leckét, képesek vagyunk a jó előadásra.”
Az edző tisztában van vele, hogy hazája szövetsége milyen diplomáciai bonyodalmat okozott azzal, hogy a közösségi oldalán az iráni zászlót megfosztotta a jelképeitől, de ezt nem ok nélkül tette. Azt mondta, ő is, a játékosai is együtt éreznek az iráni emberekkel, különösen az elnyomott nőkkel, de most csak a mérkőzésre koncentrálnak.