Sport
Lionel Messi vs Cristiano Ronaldo
Négy játékos is az ötödik világbajnokságán vesz részt, köztük a két szupersztár

Utóbbi kettő esetében talán bátorság ilyet kijelenteni, de minden bizonnyal ez lesz pályafutásuk utolsó világbajnoksága. Másképpen: a négy kihagyott esély után az utolsó lehetőség, hogy világbajnoki címmel megkoronázzák pályafutásukat.
A futball világában GOAT-nak (Greatest of all time) emlegetett két játékos közül az argentin csillag az eddigi négy világbajnokságán 19 találkozón játszott, ezzel holtversenyben tizenkettedik az örökrangsorban. Bár állítólag kínlódik egy kisebb sérüléssel, ha játszik az argentinok mindhárom csoportmérkőzésén, már 22 meccse lesz, amivel a negyedik helyre lép előre, s megelőzve Diego Armando Maradonát, hazája, s egyben Dél-Amerika legtöbb vb-mérkőzést számláló legendája lesz.
Amennyiben a nyolcaddöntőben is játszik, beéri Paolo Maldinit, ha a negyeddöntőben, a legjobb nyolc között is, akkor pedig Miroslav Klosét. Elődöntőbeli szereplésével vb-rekorder lenne, a 25 mérkőzésen szerepelt Lothar Matthäusszal együtt. Bármilyen eredményt is hozna az Albiceleste számára az elődöntő, lenne egy hetedik meccse is, amelyen Messi egyedüli vb-rekorderré léphetne elő.
Cristiano Ronaldo 17 mérkőzésen van egyelőre túl, Katarban legfeljebb hetet játszhat egy futballista. Így ő holtversenyes második lehet Miroslav Kloséval, legjobb esetben.
Lionel Messi az eddigi 19 világbajnoki mérkőzésén hat gólt szerzett, öt gólpasszt adott, 1624 percet játszott. A góljai közül négyet ballal, kettőt jobbal szerzett, fejesgólja még nem volt. Egy tizenegyest lőtt, de azt kihagyta. (2018-ban az izlandiak ellen.)
Cristiano Ronaldo 17 mérkőzésen hét gólt szerzett, de csak két gólpasszt adott, 1474 percet játszott. Három tizenegyesből kettőt berúgott. Egy gólt fejelt, a további hatból négyet rúgott jobbal, kettőt ballal.
Kettejük statisztikáját, mutatóit összehasonlítva egy faktorban mutatkozik döbbenetes különbség: Messit nyolcszor választották a mérkőzés legjobbjának, Cristiano Ronaldót csak egyszer.