Sport

Már nem üstökös, állócsillag Gulyás Michelle - INTERJÚ

Az új lebonyolítási versenyrendszer sem zavarta meg Gulyás Michelle fejlődését, az UTE 22 éves öttusázója az egyiptomi világbajnokságon és a székesfehérvári Európa-bajnokságon is egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert, és vezeti a női világranglistát.

Már nem üstökös, állócsillag Gulyás Michelle - INTERJÚ
A változás ellenére Gulyás Michelle maradt a nemzetközi élmezőnyben
Fotó: MH

– Hányasra értékeli az idei eredményességét?

– Hát… Ötösre.

– Miért?

– Nemcsak azért, mert minden világversenyen egyéniben az első háromban végezetem, hanem mert a technikai számokban is javultak az eredményeim. Például a vívásom sokkal stabilabb lett, az Európa-bajnokság kivételével, amikor már fáradtam versenyeztem, a páston jó teljesítményt nyújtottam. És úgy sikerült a nemzetközi élmezőnyben maradnom, hogy idén megváltozott a versenyrendszer, a selejtezőben, a középdöntőben, majd a döntőben összesen tizenhárom tusát kell teljesíteni. Ráadásul a fináléban kilencven perc alatt bonyolítják le mind a négy versenyszámot.

– Milyen az új lebonyolítás, és hogyan sikerült alkalmazkodnia a hosszú versenyekhez?

– A versenyzők számára sokkal megterhelőbb, különösen a döntő. Például nehézséget jelent a logisztika, hogy eljussunk a következő versenyhelyszínre, mert átöltözésre, pihenésre és felkészülésre mindössze tizenöt percünk van. Nekem például az első versenyeken gondot jelentett, hogy a fizikailag fárasztó úszás után kezdődik a futásból és lövészetből álló kombinált versenyszám, és lövészetnél remegett a kezem. Aztán az edzéseken sikerült ezt begyakorolni, mert a lövészet fontos része a versenynek, sokat lehet veszíteni a lőállásban.

A változások ellenére Gulyás Michelle maradt a nemzetközi élmezőnyben
Világranglista-vezetőként készül az új idényre
Fotó: Uipmworld.org

– Kipróbálta már az új versenyszámot, az akadályversenyt, amely a tervek szerint a lovaglást váltja a párizsi olimpiai után?

– Még nem, és 2024-ig nem is akarok foglalkozni vele. Habár lett volna lehetőségem megnézni a bemutató-versenyen, de nem tettem. Én továbbra is lovagolok, hiszen két évig még döntő versenyszám a négy közül.

– Az idei sikeres szezonja után mit vár a 2023-as idénytől?

– A jövő év legfontosabb célkitűzése az olimpiai kvóta megszerzése. Erre három versenyen, a világbajnokságon, a világkupadöntőn és az Európa-bajnokságon lesz lehetőségem.

– Hogy áll a tanulmányaival a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen?

– Utolsó éves vagyok, májusban lesz az államvizsgám. Ha sikerül, akkor nyomozó leszek. Hogy hol, azt majd a feletteseim döntik el. Jó lenne Budapesten maradni, az öttusa miatt is.

Kapcsolódó írásaink

Újabb akadályok az öttusa előtt

ĀA legendás öttusázók, aktív versenyzők és edzők tiltakozása ellenére a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) vezetése tavaly novemberben úgy határozott, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak