Sport

Vas Kata Blanka Európa-bajnoki bronzérmes

Vas Kata Blanka bronzérmet nyert szombaton a belgiumi Namurban zajló cyclocross (terepkerékpár) Európa-bajnokságon.

Vas Kata Blanka Európa-bajnoki bronzérmes
Vas Kata Blanka újabb éremmel hívta fel a sportágra a figyelmet
Fotó: Terepsport.hu

A 22 fős mezőnyből hiányzott a címvédő Lucinda Brand, mivel egy hete eltört a jobb kézközépcsontja, illetve a világkupában jól teljesítő holland riválisok közül több is az U23-as korosztályban állt rajthoz. Ott volt viszont többek között a világbajnok Marianne Vos és holland honfitársa, az eddigi négy vk-futamot megnyerő Fem van Empel.

Az elmúlt napok esőzései nyomán enyhén saras namuri pályán a tavaly ezüstérmes 21 esztendős Vas az első sorból indulhatott. Jól kapta el a rajtot, rögtön az elején az emelkedőn ott tudott maradni az élmezőnnyel az SD Worx magyar bajnok bringása, aki két vk-viadalon indult az elmúlt hetekben, mindkettőn ötödik lett.

A toronymagas favoritnak tartott Van Empel fokozatosan mindenkit lerázott, és magabiztos versenyzéssel első érmeként aranyat nyert a felnőttek között húszesztendősen. Másodikként Alvarado ért célba, a harmadik helyet pedig remek teljesítményt nyújtva Vas szerezte meg, a célegyenesben még néhány nézővel is volt ideje pacsizni.

Kapcsolódó írásaink