Sport
Mesterséges kómában az egykori sakkvilágbajnok
Anatolij Karpov súlyos koponyasérülést szenvedett, ezért szombat óta a moszkvai Szklifoszovszkij idegsebészeten ápolják

A 71 éves Karpov az orosz Állami Duma képviselője a putyinista kormánypárt, az Egyesült Oroszország színeiben. Andrej Kovaljov, Karpov menedzsere Telegram-csatornáján azt írta, hogy a sakkozót az Állami Duma épülete közelében találták meg öntudatlan állapotban, ismeretlenek támadták meg, így szerezte a fejsérülést. Az Orosz Sakkszövetség is kiadott egy közleményt, miszerint „a sérülés baleset következménye”.
Karpov 1975 és 1985 között ült a sakkvilág trónján, 37 évvel ezelőtt Garri Kaszparov fosztotta meg a világbajnoki címétől az orosz nemzetközi nagymestert. Karpov hosszú ideje az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma képviselője. Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) orosz elnöke szerint Karpov állapota stabil, az intenzív osztályon ápolják.
A RIA Novosztyi hírügynökség is megerősítette, hogy Karpov súlyos állapotban fekszik az intenzíven, közben pedig cáfolta az orosz sakkszövetség szóvivőjének azt az állítását, miszerint Karpovot megtámadták volna, és onnan származna a koponyasérülése.