Sport

Székesfehérváron nyert elhalasztott meccset az Újpest

A MOL Fehérvár ebben a szezonban első alkalommal szenvedett vereséget hazai környezetben

Pauljevics 80. percben szerzett találatával az Újpest 1–0-ra győzött a MOL Fehérvár FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójából elhalasztott és hétfő este pótolt mérkőzésén.

Székesfehérváron nyert elhalasztott meccset az Újpest
Idegenben okoztak meglepetést a lilák
Fotó: Szabó Miklós

Már az első percben két hatalmas védést kellett bemutatnia a vendégek kapusának, hogy ne vezessen a Fehérvár, amely a folytatásban is több gólt ígérő helyzetet dolgozott ki. A lila–fehérek a biztos védekezést helyezték előtérbe, többször teljesen beszorultak a saját tizenhatosuk környékére, amikor pedig támadásba lendültek, akkor sem tudtak gólhelyzetbe kerülni. A félidő végére visszaesett a tempó, úgy tűnt, mindkét együttes a szünet utánra tartalékol.

Fordulás után sem pörögtek fel a csapatok. A Fehérvár támadásban teljesen tanácstalan volt, az Újpest megérezte, hogy lehet keresnivalója, de sokáig nem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt megszületett az újpesti gól, Branko Pauljevics tekert szépen a kapuba. A hazaiak elkeseredetten mentek előre az egyenlítésért, de nagyok sok hibával, szétesően futballoztak, így nem volt esélyük az egyenlítésre.

A lila–fehérek ezzel a sikerrel többek között a legyőzött riválist is megelőzték.

OTP Bank Liga, a 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
MOL Fehérvár FC–Újpest FC 0–1

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 21, 2. Kecskeméti TE 19, 3. Kisvárda Master Good 17, 4. Puskás Akadémia FC 17, 5. Paksi FC 14, 6. ZTE FC 12, 7. Újpest FC 12, 8. MOL Fehérvár FC 11, 9. Debreceni VSC 10, 10. Budapest Honvéd 10, 11. Mezőkövesd Zsóry FC 6, 12. Vasas FC 6 pont.

A 11. forduló programja:
október 14., péntek:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 20.00
október 15., szombat:
ZTE FC-Paksi FC 14.45
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 17.00
Vasas FC-MOL Fehérvár FC 19.30
október 16., vasárnap:
Debreceni VSC-Újpest FC 13.45
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencváros 17.45

Kapcsolódó írásaink

Egyelőre marad a kisvárdai szakmai stáb

ĀAz Újpest vendégeként szombaton elszenvedett 4–0-s vereség után felajánlotta lemondását a labdarúgó OTP Bank Ligában negyedik helyen álló Kisvárda Master Good szakmai stábja, de ezt Révész Attila sportigazgató nem fogadta el