Sport

Cicipasz ellenfele Djokovics lesz az asztanai döntőben

Elsőként a görög Sztefanosz Cicipasz jutott be a döntőbe az Asztanában zajló 1,9 millió dollár (820 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán. Az ellenfele pedig a szerb volt világelső, Novak Djokovics lesz, aki ellen az orosz Danyiil Medvegyev döntetlen állásnál visszalépett.

Cicipasz ellenfele Djokovics lesz az asztanai döntőben
Az idén először találkozott Djokovics (képünkön) Medvegyevvel
Fotó: AFP

Hét évvel ezelőtt épp Asztanában, az ATP tornán találkozott először a 19 éves orosz Danyiil Medvegyev és a már akkor világelső teniszező szerb Novak Djokovics. Most szombaton pedig ugyancsak egy ágra kerültek, hogy az elődöntőben eldöntsék, ki legyen a görög Sztefanosz Cicipasz ellenfele a fináléban azok után, hogy az három szettben hozta a találkozót az orosz Andrej Rubljov ellen.

Ebben a csatában a harmadik helyen kiemelt görög játékos az első szettet ugyan elvesztette az ötödikként rangsorolt orosz ellen, de aztán szűk másfél óra alatt 4:6, 6:4, 6:3-ra sikerült fordítania. Cicipasz pályafutása tizedik ATP tornagyőzelméért szállhat harcba.

Medvegyev a mérkőzés előtt vicces emlékekkel hozakodott elő. Akkoriban túlságosan szégyenlős volt, nem beszélgetett senkivel, de Djokovics nem hagyta annyiban, és kérdezgetni kezdte, mint régi barátot. Ez lenyűgözte az oroszt, aki istenként tekintett nagy nevű ellenfelére, aki amúgy simán megverte. Azóta persze sok minden megváltozott. Medvegyev levetkőzte a szégyenlősséget, és már nincs senki, akire a teniszpályán túlságos áhítattal nézne.

Az első szettben jól játszva 6:4-re nyert, a másodikban rövidítésig jutottak, és pár bosszantó hiba miatt elúszott ez a szett 7:6-ra, a folytatásra pedig már nem állt ki az orosz a fájós lába miatt.

„Remélem, nem komoly a sérülése”– mondta Djokovics a profi férfi tenisztornákat szervező ATP honlapján Medvegyevről a mérkőzést követően, akivel meglepő módon először találkozott az idén. „Szoros küzdelem volt, s talán az is igaz, hogy nem én voltam a jobb, de megtaláltam a kulcsot a második szetthez, és tulajdonképpen szomorú vagyok, hogy kettőnk csatája így ért most véget.” 

Kapcsolódó írásaink