Sport
Realistán is optimista Csötönyi Sándor

– A kívülálló számára úgy tűnik, hogy az amatőr boksz saját magát üti ki az olimpiáról.
– Az amatőr boksz rossz állapotban van, de ennél is nagyobb baj, hogy az elmúlt öt-hat évben a nemzetközi szövetség nem megfelelően működött. A gondok a 2016-os riói olimpián kezdődtek, amelyen – mint utóbb kiderült – a bírókat megvesztegették, tizenötezer dollárért lehetett megvenni egy mérkőzést. A botrány után a NOB felfüggesztette az IBA-nek járó, hatmillió dolláros támogatást. Emiatt a szövetség eladósodott.
– Idén két rendkívüli kongresszust is tartottak, az elsőn az orosz elnök minden riválisát kizárták, a másodikon pedig a tagság 100:36 arányban megszavazta, hogy ne legyen voksolás, így maradt Umar Kremljov az IBA vezetője. Miért támogatja a nemzeti szövetségek többsége Kremljovot?
– Erre az estere is igaz, pénz beszél, a kutya ugat. Kremljov megválasztása óta a Gazprom orosz állami olajvállalat támogatja sok millió dollárral a szövetséget, amely tudomásom szerint visszafizette az adósságát. Így van pénz arra, hogy az IBA anyagilag támogassa az afrikai és ázsiai szövetségeket, amelyek ezért hálásak Kremljovnak. Bevezették a pénzdíjas nemzetközi versenyeket is. A tagság valószínűleg úgy látja, hogy az elnök riválisai nem tudnának hasonló pénzügyi támogatást biztosítani. Ezért nem váltják le Kremljovt, ha ez a NOB vezetőinek nem is tetszik.
– De ezzel veszélyeztetik a boksz bennmaradását az olimpia programjában?
– A helyzet azért nem reménytelen. Például amikor Kovács István volt az IBA főtitkára, vezetésével több olyan szervezeti változás történt, amelyeket a NOB kért. Az ukrajnai háború viszont kedvezőtlenül befolyásolhatja a kiegyezést, mert például a NOB álláspontjával ellentétben Kremljov támogatja a kirekesztett orosz bokszolók visszatérését az IBA-eseményekre.
– Az ökölvívás nem szerepel az 2028-as olimpiai programjában. Lesz boksz Los Angelesben?
– A problémák ellenére, remélem, igen. Az ökölvívás 1904 óta olimpiai sportág, és az egész világon nagyon népszerű. A NOB néhány vezetője ugyan nem kedveli, de bízom abban, hogyha a nemzetközi szövetségben megoldódik a vezetői válság, akkor magyar bunyósoknak is szurkolhatunk a Los Angeles-i olimpián. Mert boksz volt, van és lesz is, csak tisztességes vezetés kell!