Sport
Nincs már több próbára idejük a kapitányoknak a vb-keretek kihirdetése előtt
Csak a lengyelek és a portugálok játszanak még otthon a vb előtt

Nézzünk néhány kulcsdátumot! A szövetségi kapitányoknak november 13-ig kell véglegesíteniük és leadniuk a világbajnokságok korábbi történetéhez képest bővebb, de az Európa-bajnokságon már alkalmazott, huszonhatos keretet. A kluboknak – így, például, várhatóan a Ferencvárosnak is a Mmaee fivérek és Aissa Laidouni esetében – november 14-től kell elengedniük a játékosokat. Vagyis a korábbi legalább három héttel ellentétben, most csak egy héttel a rajt előtt.
Ez azt jelenti, hogy a válogatottak jelentősebb közös felkészülést nem tarthatnak, nagyjából olyanra van lehetőségük, mint amilyent a vb- vagy az európai válogatottak esetében az Eb-selejtezők előtt tartani szoktak. A torna egyébként 52 nap múlva, november 20-án, az előre hozott Katar–Ecuador-mérkőzéssel kezdődik, az első európai csapat az angol lesz, amelyik bekapcsolódik, november 21-én, magyar idő szerint 14 órakor.
Ismert, hogy lesznek „négymeccses” napok már a csoportzárások előtt is, akkor magyar idő szerint 11, 14, 17 és 20 óra a kezdési időpont. A szurkolóknak valóban egésznapos programot ad a világbajnokság.
Az európai csapatok közül tizenhárom szerepelhet Katarban. A belgák, amint lehet, kiutaznak a térségbe, és még két előkészületi meccset is játszanak, 15-én Bahreinnel, 18-án pedig Egyiptommal. Az első vb-meccsük 23-án lesz. A horvátok november 16-án Rijádban, Szaúd-Arábia ellen játszanak, ugyancsak 23-án mutatkoznak be a tornán. A németek Ománt választották edzőpartnerül, ugyancsak november 16-ra, egy héttel később debütálnak Katarban. A spanyolok is játszanak még a „környéken”, november 17-én Jordániában, hat nappal az első katari fellépésük előtt. A szerbek november 18-án Bahreinben játszanak, majd hat nappal később jöhet a brazilok elleni bemutatkozás.
Egyedül a svájciak választottak szintén vb-résztvevő ellenfelet a felkészülés zárására, a ghánai válogatottal mérkőznek Abu-Dzabiban, november 17-én.
Különleges a lengyelek helyzete: ők november 16-án még Varsóban játszanak a chileiekkel, és csak utána repülnek Katarba, 22-én játsszák az első vb-meccsüket. Hozzájuk hasonlóan a portugálok is otthon zárják a felkészülést, 17-én Nigériát fogadják Lisszabonban, csak egy héttel később mutatkoznak be Katarban, Ghána ellen.
Az angolok, a dánok, a franciák, a hollandok és a walesiek már nem játszanak több válogatott mérkőzést a torna előtt.