Sport

Kevesebb orosz élsportoló vált állampolgárságot

Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke szerint az orosz sportolók egyre ritkábban változtatnak állampolgárságot azért, hogy más országok válogatottjában szerepelhessenek közölte az MTI.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február 28-án négy nappal az ukrajnai háború kezdete után azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg Oroszország sportolóinak nemzetközi versenyeken való részvételét, aminek egyik következményeként több orosz versenyző is országváltással, más nemzet színeiben igyekezett biztosítani pályafutása folytatását.

„Sok sportágban ez a folyamat lelassult. A sportolókat a hazaszeretet jellemzi, számukra a szülőföld és a haza iránti szeretet nem üres lózung” nyilatkozta a TASZSZ-nak Pozdnyakov. Kitért arra, hogy az OKR változatlanul párbeszédet folytat a NOB-bal.

„Nem árulhatok el mindent, de február 24-e óta tartjuk a kapcsolatot, a párbeszéd nem szűnt meg” fogalmazott az olimpiai bajnok kardvívóból lett elnök, aki leszögezte: az OKR ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz sportolók teljes körűen ott legyenek a 2024-es párizsi olimpiára kvalifikáló versenyeken.

„Ragaszkodni fogunk minden sportolónk teljes részvételéhez a selejtezőtornákon, diplomáciai erőfeszítéseink erre irányulnak. A diplomácia szereti a csendet, így a közeljövőben nem lesznek hangos kijelentések részünkről” tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink

Hátba szúrás

ĀEddig jó volt az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, a négyszeres olimpiai bajnok kardvívó, Sztanyiszlav Pozdnyakov az Európai Vívószövetség élén – most már nem