Sport

Elcsábult az olimpiai bajnok

Szingapúr egyetlen olimpiai aranyérmesét, Joseph Schooling úszót felfüggesztették a versenyzés alól nemzeti katonai szolgálata idejére, miután elismerte, hogy kannabiszt fogyasztott.

Elcsábult az olimpiai bajnok
Két aranyérmet nyert Joseph Schooling májusban Hanoiban
Fotó: AFP/Jason Quah

A 27 éves Joseph Schooling hat éve lett nemzeti hős, amikor a riói olimpián a 100 méteres pillangóúszás döntőjében az amerikai úszólegenda, Michael Phelps legyőzésével Szingapúr első olimpiai bajnoka lett. A 2017-es budapesti világbajnokságon bronzérmes úszó májusban Vietnamban, a délkelet-ázsiai játékon kipróbálta a marihuánát, amit hazájában egy vizsgálat kimutatott.

Az insidethegames.biz honlap beszámolója szerint mivel Schooling kétéves katonai szolgálatát tölti, ezért a Honvédelmi Minisztérium úgy határozott, hogy szolgálata hátralévő részében már nem kaphat képzési vagy versenyzési szabadságot. Ez azt jelenti, hogy az olimpiai bajnok csak 2024 január végén kezdheti el a felkészülést a párizsi nyári játékokra.

„Sajnálom, hogy tettemmel bánatot okoztam a családomnak és a fiatal rajongóknak, akik felnéznek rám. Hibát követtem el, és felelős vagyok azért, amit tettem. Egy pillanatnyi gyengeség miatt történt életem egy nagyon nehéz időszakában” – nyilatkozta Schooling, akinek novemberben halt meg az édesapja, aki fiatalkorában vízilabdázott.

„A kábítószernek nincs helye társadalmunkban, és zéró toleranciát alkalmazunk az illegális kábítószer-használattal szemben” – mondta Mark Chay, a Szingapúri Úszószövetség elnöke.

Szingapúrban nagyon szigorúak a törvények: akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak a kannabisz birtoklói, míg a kábítószer-kereskedelem halállal büntethető.

Kapcsolódó írásaink