Sport

Fischer Brigitta világbajnoki címet nyert bridzsben

Fischer Brigitta aranyérmet nyert a Wroclawban zajló 16. bridzsvilágbajnokságon.

Fischer Brigitta világbajnoki címet nyert bridzsben
A huszonnyolc éves versenyző hosszú ideje az első magyar világbajnok
Fotó: bridzs.hu

Az MTK 28 éves, civilben építész bridzsezője két-két amerikai és svéd játékos csapattársaként nyert a nők versenyében – a magyar szövetség tájékoztatása szerint.

A három nap alatt lebonyolított körmérkőzéses alapszakaszt nagy különbséggel, a második előtt épp egy maximális győzelemre való, húszpontos előnnyel nyerte meg a Brody néven induló, később első együttes, amely a döntőben 133–126-ra győzött az amerikai, angol és svéd párral felálló Tri Polar ellen.


A magyar versenybridzsnek minden kategóriát, versenyszámot és korosztályt figyelembe véve eddig egyetlen világbajnoki aranyérme volt: Kovács László és Poór Andor 1937-ben, azaz 85 évvel ezelőtt a budapesti Vigadóban rendezett vb-n győzött párosban.


Fischer Brigitta számára még nem ért véget a viadal, a vegyescsapatok versenyében is indul.