Sport

A sportág istenei nem ma álltak mellénk az utolsó 3 percben

Szombathelyen a Magyarország–Litvánia férfi kosárlabda vb-selejtező Hanga Ádám vezérletével majdnem győzelem

Világbajnoki selejtezővel kezdte meg a két és fél hetes, hét komoly tétmeccsből álló menetelését a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A nyitómeccset Szombathelyen, hazai közönség előtt Litvánia ellen vívta. Azok ellen, akik a világelitben vannak. És akiket a két korábbi találkozón nem sikerült legyőzni.

A sportág istenei nem ma álltak mellénk az utolsó 3 percben
Hanga Ádám (j), valamint a litván Rokas Jokubaitis (b) és Jonas Valanciunas a férfi kosárlabda-világbajnoki selejtező második szakaszában, a K csoport első fordulójában, a Magyarország– Litvánia-mérkőzésen a szombathelyi Arena Savariában
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szerda este nem mi voltunk az esélyesek, de öt év után újra ott volt a parketten a válogatottba visszatért Real Madrid-világsztár, Hanga Ádám. Igaz, hiányzott viszont a honosított 206 centis center, Mikael Hopkins, aki két hete elhagyta a kecskeméti edzőtábort. Édesapja ugyanis súlyos autóbalesetet szenvedett az Egyesült Államokban, és kómába esett.

A vb-kvalifikáció első körét már túlélte a magyar válogatott, de a K jelű hatosban papíron mindenki jobb nálunk. És ha ez nem lenne elég, a versenynaptár zsenialitásának hála a két vb-meccset öt Európa-bajnoki találkozó követi, ahol szeptember 6-án újra szembejön Litvánia.

Ivkovics Sztojan, a magyarok szövetségi kapitánya azonban bizakodott. A meccs előtt ezt mondta, a litvánok nagy sztárjai ellen nem lehet külön készülni, egy Johan Valanciunas vagy Domantas Sabonis már az NBA-ban is meghatározó játékosok, és az ellenfél padján további nagy ászok ülnek, de a kosárlabdázásban nincsenek előre eldőlt meccsek, a palánk alatt sok minden megtörténhet.

Hanga Ádám előzetesen úgy vélte, hogy: „Segíthet a hazai pálya, a telt ház, de csapatként kell nyerni. Kellene a jó dobóforma, a jó belső kommunikáció, s nem szabad azon agyalni, hogy az NBA-ben is sztárnak számító játékosok szerepelnek a másik csapatban. Ha a sportág istenei is mellénk állnak, nyerhetünk is.”

Pedig volt 6–3 is!

És láss csodát, 6–3-mal kezdtük a meccset! És ami még nagyobb csoda, az első negyedet Váradi kétpontos büntetőjével 21–20-ra nyertük (Hanga Ádám 7 ponttal az egész mezőny legponterősebbje volt ekkor)!

A második negyedben a zöld mezes litvánok ellen átmeneti hullámvölgybe kerültünk, időt is kért Ivkovics Sztojan. Ráadásul a bírók is utaztak ránk, fújdogálták a faultokat ellenünk, ráadásul Sabonis egyértelmű lépéshibáját nem vették észre. Aztán szép lassan feljöttünk a litvánokra, és Váradi Benedek hárompontosával 32–32-ra szépült az állás. A duda 38–42-nél szólalt meg. Jött a nagyszünet. Ami eddig történt, nagyon tetszetős volt.

A harmadik negyed sajnos nem kezdődött jól, nagyon elmentek a litvánok. És a bírók még mindig fehérvakságban bíráskodtak, azaz az ellenünk elkövetett lökéseket nem észlelték. Nem lejtett a pálya felénk, az biztos! És ennek ellenére a negyed végére 65–69-re alakult az állás, azaz őriztük a mínusz 4 pontot. 

Káprázatos végjáték ígérkezett, zúgott a Hajrá, magyarok!

70–72, 72–72 (Vojvoda ezzel 15 pontos), talpon a nézőtér és a magyar kispad! 72–74, 74–74 (Hanga 19 pontnál tart), 74–77, 76–77 (már csak 3 perc volt hátra, és többször támadtunk a vezetésért), 76–79, 76–81, 78–85, 78–88 – ez lett a vége. Hanga Ádám, a meccs legjobb játékosa 21 pontot dobott!

Szép mérkőzés volt, amelyen végig meccsben voltunk a győzelemért a világ egyik legjobb csapata ellen!

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom