Sport
A derbi napján futott nagyon jól Kozák Luca

Vasárnap este még versenyzett, hétfőn kora reggel pedig már hazaindult Münchenből Kozák Luca, akit utazás közben értünk el telefonon.
– Nagyon álmos?
– Hát, igen. A döntő után késett az eredményhirdetés, majd doppingvizsgálatra mentem. Így már fél egy volt, amire a szállodába értünk. Néhány csapattársam megvárt, kicsit sörrel ünnepeltünk, aztán lefeküdtünk. Mert hat óra után már indultunk ki a repülőtérre. Alig várom, hogy végre kialudjam magam…
– Nem úgy indult ez az idénye, hogy ilyen sikeres lesz.
– A fedettpályás szezont jól kezdtem, 7.92 másodpercre javítottam hatvan méter gáton az országos csúcsomat. A világbajnokság előtt azonban megsérültem, meghúzódott a hajlítóizmom, ezért fájó szívvel, de lemondtam a vébé-szereplést. Szerencsére a sérülésem hamar rendbe jött, két hét után már folytathattam az edzéseket.
– Hogyan sikerült ilyen jól a csúcsforma időzítése?
– Ez az edzőm, Suba László érdeme. Ő találja ki, tervezi meg az edzéseket, én csak a végrehajtó vagyok. A szabadtéri szezonom nem indult jól, de aztán a június végi országos bajnokságon futott 12.70 másodperccel országos csúcsom visszajelezte, hogy a sok kemény edzés nem volt hiábavaló. Az Európa-bajnokságon pedig mind a két futásom ugyan más volt, de mind a kétszer századmásodpercre azonos időt futottam, 12.69-et.

– Ez volt két év alatt a harmadik felnőtt országos rekordjavítása, 12.71-ről 12,70-re, majd most 12.69 javította a 100 gát csúcsát. Nem nagyolja el a rekordjavításokat...
– Tudja, hogy két századmásodperc javulásért mennyit kellett edzem? Két évet. Úgy látom, ha elérek egy újabb szintet, akkor azt stabilan futom. Például fedettpályán a 2019-ben elért 7.97-es csúcsomat háromszor állítottam be, s ezután javítottam februárban 7.92-re.
– A müncheni rekordja mire lehet elég egy világbajnoki mezőnyben?
– Az idei világbajnokság eredményei 100 méter gáton kiemelkedők voltak, amikor láttam miket futnak, szóhoz sem tudtam jutni. A 2019-es vébén 12,65-tel még döntőbe lehetett jutni, a júliusi oregoni világbajnokságon már 12.50 kellett a fináléhoz. Ez az európai futók közül csak a brit Cindy Sembernek sikerült, igaz ő is Amerikában készül. Aztán a döntőben a nigériai Tomi Amusan futott egy földönkívüli, 12.06 másodperces világcsúcsot. Mindez jól mutatja, hogy milyen nehéz lesz jövőre döntőbe jutni a budapesti vébén. De ez a célom!
– Ilyen sikeres Eb-szereplés után hány hét pihenőt kapott?
– Hetet? Talán napot… Hétfőn utazom, kedden kicsit átmozgatok, aztán szerdától folyatódnak az edzések, mert az idények még nincs vége. Készülök a csapatbajnokságra, és külföldi viadalokra. Bevallom, versenyezni nagyon szeretek, edzeni már kevésbé. Viszont kemény edzések nélkül meg minek versenyezni? Hogy kikapjak? De én imádok győzni!