Sport
Mészáros Krisztofer talajon szerzett Európa-bajnoki ezüstérme lelkesítő

Mészáros Krisztofer, a felnőtt szerdöntők egyetlen magyar résztvevője – aki egyéni összetettben és a csapattal is hatodik volt – a csütörtöki selejtezőből 14,500 ponttal, a második legjobb eredménnyel került a talaj vasárnapi fináléjába.
Nem könnyű elsőként odaállni egyetlen szerhez sem, ha lehet, még több koncentrációt igényel. Mészáros Krisztoferen azonban nem látszott az izgalom. Ugrásai látványosak, érkezései pedig pontosak voltak, egyetlen elemnél mutatott minimális bizonytalanságot egy kis karkörzéssel. Produkciójára egy tizeddel többet kapott, mint a selejtezőben, 14,600 pontos eredményét pedig csak a hetedikként következő, tavaly Tokióban olimpiai bajnok izraeli Artem Dolgopyat tudta felülmúlni.

Az M4 Sportnak adott interjújában egy nagyon kedves, szimpatikus, hívő fiatalember képe rajzolódott ki, aki elmondása szerint még csak most kezd férfi lenni.
„Minden nagyon jól sikerült. Nagyon akartam ezt az egyéni eredményt. Mivel én hívő ember vagyok, Istennek tudok hálát adni, ezt őtőle kaptam, ezért mutattam fel a dobogón... és persze Berki Krisztián még mindig a példaképem”– nyilatkozta mosolyogva a húszéves győri Mészáros Krisztofer.
Eredmény:
férfi talaj, Európa-bajnok:
Artem Dolgopyat (Izrael) 14,966 pont
2. Mészáros Krisztofer 14,600
3. Jarman Jake (Nagy-Britannia) 14,433