Sport

Esőgumikkal előzött a kalapácsvető Münchenben

Folytatta a szombathelyi kalapácsvetők sikersorozatát Halász Bence, aki a júliusi világbajnokság után csütörtökön a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon is egyéni csúcsot dobott, s 80.92 méterrel ezüstérmes lett. Pénteken reggel kilenc órakor álmosan vette fel a telefont Münchenben.

Esőgumikkal előzött a kalapácsvető Münchenben
Halász Bence feljebb lépett a dobogón
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

– Felébresztettem? Hívjam később?

– Nem, mindjárt magamhoz térek… Kicsit későn feküdtem le, négy órakor?

– Olyan sokáig ünnepeltek?

– A döntő után még doppingvizsgálatra vittek, így nagyon későn értünk a hotelba. Ott a helyi szokáshoz igazodva, söröztünk és beszélgettünk, kielemeztük a döntőt is.

– Ritka, hogy egy magyar atléta az idény két legfontosabb versenyén is egyéni csúcsot ér el. Hogyan sikerült ilyen jól a formaidőzítése?

– Végre a sérülés nem akadályozott, így jól megalapoztuk ezt az idényt, sok és minőségi edzést végeztem. Aztán ennek a kemény munkának meg lett az eredménye. A eugene-i világbajnokságon sikerült először túl dobnom a nyolcvanat, 15 centivel, amellyel az ötödik lettem. Most az Európa-bajnokságon pedig a harmadik dobásommal nyolc centire megközelítettem a nyolcvanegy métert.

– Több válogatott társa nem indult a világbajnokságon az Eb miatt. Miért vállalta a duplázást öt héten belül?

– Mert edzőmmel, Németh Zsolttal úgy gondoltuk, hogy mindkét versenyen van esélyem az éremszerzésre. A világbajnokságon a nyolcvan méter volt a cél, ez sikerült. Az Európa-bajnokságon a négy évvel ezelőtti harmadik helyezésem után feljebb akartam lépni a dobogón, ezt is elértem.

– Az utóbbit ráadásul viharos körülmények között. Azt nyilatkozta, hogy az esőgumik segítették.

– A hasonlatot a Forma–1-ből vettem, mert a vizes pályán ott használják az esőgumikat. Az kissé megzavart, hogy a vihar miatt húsz perccel később kezdődött a verseny. Viszont engem nem zavar az eső, a vizes dobókör ugyan kissé csúszott, de gyors is lett. Döntő volt, hogy jól alkalmazkodtam a körülményekhez. Csak az olimpiai bajnok Wojciech Nowicki tudott megelőzni, a világ idei legjobb eredményével.

– Most következik a megérdemelt pihenés, vagy folyatja még a versenyzést?

– Az idénynek még nincs vége, hátra van még a csapatbajnokság, a szuperliga döntője, s néhány külföldi verseny. Ezeket arra szeretném felhasználni, hogy stabil nyolcvan méter fölötti dobó legyek. De az is lehet, hogy ebben a formában tovább javítom az egyéni csúcsomat...

Kapcsolódó írásaink

Halász Bence élete formájában

ĀA férfi kalapácsvetésben két sorozaton keresztül a magyar vb-bronzérmes állt Európa-bajnoki aranyérmes helyen, végül az olimpiai bajnok túldobta, de az ezüst is csoda!