Sport
A Bundesliga-kluboknak megy a magyarok ellen – de nem a Kölnnek
A MOL Fehérvár ellenfele már kétszer kiesett az Újpesttel szemben

Eddig a nagy nemzetközi kupasorozatokban – BEK, illetve BL, KEK, VVK, EVK, UEFA-kupa, Európa-liga – 14 különböző Bundesliga-csapattal találkozott magyar csapat, néhánnyal többször is. Akadtak olyanok, amelyeket itthon sikerült legyőzni, olyan is, amelyet a hazai vereség után idegenben – de a magyar résztvevő ezekből a párharcokból alig-alig jutott tovább.
Érdemes néhány klasszikus mérkőzést előhívni az emlékeinkből, ilyen volt a Ferencváros továbbjutása 1971 őszén, az UEFA-kupában, az Eintracht Braunschweig ellen. A kinti 1–1 után a Fradi, egy hideg, de száraz decemberi szerdán, 5–2-re nyert, s bejutott a legjobb nyolc közé. Akkoriban nem nagyon verték meg ilyen nagyon a nyugatnémet futball európai kupaindulóit… A mérkőzés hősei egyébként Bálint László és Branikovits László voltak, mindketten két gólt szereztek.
Nagyon ugorva az időben, a zöld-fehérek tavaly az Európa-liga csoportkörében 1–0-ra megverték a Groupama Arénában a Bayer Leverkusent, de már a mérkőzés előtt biztos volt, hogy a németek továbbjutnak, a Ferencváros búcsúzik. Érdekes, hogy az 1971-es meccset december 8-án, a 2021-est december 9-én játszották.
Emlékezetes párharcot jelentett az Újpesti Dózsa és a Bayern München csatája a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjébe jutásért, 1974 áprilisában. A Népstadionban 1–1-re végeztek (Fazekas László lőtte Sepp Maier kapujába a lilák gólját), sőt, nyerhettek volna, ha nincs Szentmihályi Antal súlyos hibája Conny Torstensson vezető gólja előtt, de a visszavágót 3–0-ra megnyerte Európa akkori legjobb, a Maier, Beckenbaeur, Gerd Müller tengellyel felálló csapata. Az újpestiek máig úgy gondolják, sokkal jobb esélyük lett volna, ha az első meccset igazán otthon, a Megyeri úton játszhatják.
A Borussia Mönchengladbach néhány héttel a Liverpool elleni BEK-döntő után, 1977 szeptemberében játszott a Vasassal BEK-mérkőzést, Az Udo Lattek által irányított, az esztendő végén majd aranylabdát kapó Allan Simonsennel, valamint Berti Vogtsszal és Rainer Bonhoffal felálló Gladbach 3–0-ra nyert, eldöntve a továbbjutást. Viszont a Vasas nagyszerűen helytállt a visszavágón (1–1), a gólt a kor egyik legjobban cselező magyar játékosa, Izsó Ignác szerezte. Berti Vogts Joan Cruyffot fel tudta rúgni a vb-döntőben, itt Izsót nem.
Néhány hónappal korábban játszott az MTK a rózsaszín trikóban pályára lépő Hamburger SV ellen a Kupagyőztesek Európa-kupájában. A HSV-ben olyan sztárok játszottak, mint Rudi Kargus, Manfred Kaltz, Peter Nogly és Felix Magath. A Hungária körúton játszott 1–1 nagyon szép eredménynek számított – Borsó János lőtte a gólt –, de a kinti 1–4-gyel minden eldőlt.
Közelebb volt a továbbjutáshoz a Bp. Honvéd 1979 tavaszán, noha 3–2-re elveszítette a Népstadionban az első mérkőzést az MSV Duisburg ellen. Ám kint nyerni tudott 2–1-re, igaz, az utolsó öt percben esett Karalyos István és Pál József gólja is.
A Ferencváros szurkolói bizonyára jól emlékeznek a Werder Bremen elleni, 1991-es KEK-csatákra. Az első mérkőzés 3–2-es veresége után – Lipcsei Péter szerezte mindkét gólt, később ő lett a sorozat gólkirálya – reményteli volt a visszavágó, de az Otto Rehhagel által irányított brémaiak nyertek 1–0-ra az Üllői úton.
Érdekes, hogy a kölnieknek viszont eddig nem ment a magyar klubok (pontosabban: az Újpesti Dózsa) ellen. 1966 elején, a Vásárvárosok Kupájában az első mérkőzést a németek nyerték 3:2-re. A visszavágón ellenben a remekül játszó lila-fehér csatársor négy gólt is szerzett, Bene Ferenc kétszer, Dunai II Antal és Kuharszky Béla egyszer a kapuba talált. 1966 februárját írtuk, de a Dózsa összeállítása (Szentmihályi – Káposzta, Csordás, Sóvári – Solymosi, Noskó – Kuharszky, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó) nyolc helyen megegyezett az 1969-es, a nagy bajnoki sorozatot kezdő alaptizeneggyel.
Közelebbi emlék az 1983 őszi két mérkőzés. A néhány hete elhunyt Törőcsik András varázslatairól emlékezetes maradt KEK-mérkőzést 3–1-re nyerte az Újpest a Megyeri úton. Ez volt az a meccs, amelyen a későbbi világbajnok Steinert „Törő” megalázó módon kicselezte a gólpassza előtt.
A visszavágón a németek 4–2-re nyertek, annak is köszönhetően, hogy a 65. perctől, Sarlós András kiállítása miatt emberelőnyben játszottak. A Dózsa már tíz emberrel játszott (némi túlzással: már tíz emberrel védekezett), amikor Fekete László, egy elképesztően szép csukafejessel, megszerezte a lilák nagyon fontos második gólját, így nem számított Klaus Allofs az utolsó percekben elért találata. Az Újpesti Dózsa, idegenben szerzett több góllal továbbjutott.