Sport
Nem adják fel a törökök

Isztambul korábban a 2000-es, a 2004-es, a 2008-as, a 2012-es és a 2020-as nyári játékok lebonyolítására jelentkezett, a legközelebb a győzelemhez 2013-ban volt, amikor a szavazáson Madridot megelőzve második lett Tokió mögött, amely egy éves késsel rendezte meg a 2020-as játékokat.
Az Insidethegames.biz honlap beszámolója szerint Veli Ozan Çakır az Isztambuli Olimpiai Felkészülési és Szervezési Tanács (IOBC) igazgatótanácsának elnöke szerint a török főváros készen áll az olimpia megrendezésére, és biztos benne, hogy a terv megfelel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) követelményeinek.
„Ez a mi álmunk, és remélem, hogy Isztambul ad otthont a 2036-os olimpiai játékoknak. Ebben nem én döntök, de a tárgyi feltételeket ismerve biztos vagyok, hogy a korábbi pályázatok tapasztalatait felhasználva Isztambul készen áll az olimpiai játékok megrendezésére, és biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog” – nyilatkozta Cakir.
Optimista Mehmet Kasapoglu török sportminiszter is, aki azt mondta, hogy országa készen áll az olimpia megrendezésére, és már csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon (NOB) múlik, hogy Törökország vendégül láthatja-e a 14 év múlva a világ legjobb sportolóit a csúcseseményen.”
Persze ez nem csak a NOB vezetésén múlik, hanem a ellenfeleken is, mert a 2036-os olimpiát Törökország mellett szeretné megrendezni Indonézia is, a britek ugyancsak fontolgatják a pályázást, és Thomas Bach NOB-elnök szerint hazájának, Németországnak is van esélye a rendezésre az 1936-os berlini nyári játékok századik évfordulóján.
Az már eldőlt, hogy 2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a házigazdája a nyári játékoknak.