Érem(f)osztás

Az Egyesült Államokban jelenleg is futó atlétikai világbajnokságon bevezetett újdonságok közül vannak jók, hasznosak és akad olyan is, aminek nehéz örülni. Mert remek, hogy az informatikai eszközök segítségével a többpróba utolsó számánál élőben fut a képernyő szélén, hogy futás közben, a pillanatnyi idővel kalkulálva, hogyan alakulnának az élmezőnyben a pontszámok – vagyis, ki hol végezne.

És az is jó, hogy a futószámok előcsatározásaiban a második elődöntőtől kezdve a képernyőn látni egy folyamatosan mozgó kis q betűt, ami jelzi, ez előtt kell futnia annak, aki ha helyezéssel nem is, de a legjobb idővel, időkkel még továbbjuthat. Ám elkeserítő az éremosztás amerikai módja.

Az atlétáknak azon melegében, szinte a célvonalon, a magasugrószivacsnál, stb. a nyakába nyomják az érmeiket, mindenféle ünnepélyességet nélkülözve. Teszik ezt azok, akik a versenybírói, -szervezői stábból éppen a legfürgébbek. Még a gratuláció gesztusai is hiányoznak…

Állítólag van igazi éremosztás is dobogóval, himnusszal. De akárhány órát néztük különböző időpontokban az M4 Sport egyébként élvezetes, maratoni közvetítéseit, még egyet se sikerült elkapni. Nyilván az ünnepélyes eredményhirdetést olyankorra tették Eugene-ben, amikor azt senki, vagy csak a lelátón ülő kevesek láthatják. Csak semmi nemzeti örömködés, büszkélkedés, emelkedettség ne legyen! Minek az?