Sport
Újabb és újabb csodák történnek Christian Eriksennel
Tavaly nyáron a klinikai halál állapotába került – ma a Manchester United szerződtette

Eriksen kapcsán alkalmasint mindenkinek az jut először eszébe, hogy alig több mint egy évvel ezelőtt, a dán válogatott első Eb-mérkőzésén, a finnek ellen, a koppenhágai Parkenben összeesett, a klinikai halál állapotába került. A csodával határos módon felépült szívrohamából, ősszel már edzett, majd tavasszal visszatért a Premier League-be. Most a Manchester United szerződtette. Kapaszkodjunk meg: hároméves szerződést írt alá.
Az Ajax, a Tottenham, az Internazionale és a Brentford korábbi játékosa azt mondta: „Még mindig nagy terveim vannak a játékkal kapcsolatban. Tudom, hogy rengeteget tudok elérni, az Old Trafford tökéletes hely az utam folytatásához. A Manchester United egy különleges klub, és alig várom, hogy elkezdhessem társaimmal a közös munkát.
A harmincéves középpályás, aki nemcsak a következő klubidényre, de egyben a katari világbajnokságra is készül, a Manchester United második szerzeménye az új menedzser, Erik ten Hag érkezése óta. A Feyenoordtól érkezett Tyrell Malacia előzte csak meg.
Eriksen ismeri már új edzőjét, ősszel Erik ten Hag irányításával edzett az Ajaxnál a rehabilitációs időszakban.
„Láttam Erik munkáját az Ajaxnál, és tudom, milyen alapossággal és felkészültséggel dolgozik” – dicsérte új főnökét Eriksen.
Christian Eriksen nem utazik a társai után Ausztráliába a Manchester United túrájának utolsó két mérkőzésére, viszont július 30-án már ott lesz Oslóban, ahol a Vörös Ördögök az Atlético Madriddal találkoznak.