Sport
Háromszor verte meg Leclerc Verstappent a narancsfüstben

A világbajnoki pontversenyt vezető címvédő holland Max Verstappen nyugodtan gurult ki a pole pozícióba a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíj rajtjához. És nemcsak azért, mert a szombati sprintfutamon rajt-cél győzelmet aratott, hanem, mert a Red Bull számára a spielbergi hazai pálya, Verstappen pedig már-már hazai futamon érezheti magát a közönség miatt, erre a futamra is több lelátónyi holland szurkoló érkezett, mintegy ötvenezer narancsmezes vásárolt belépőt (tízezer meg kint maradt a szurkolói zónában).
A rajt előtt nem csoda, hogy ezt domborította ki a BBC tudósítása is Verstappentől: „Hihetetlen, hogy mindig ezt a támogatást kapjuk, amikor idejövök. Csodálatos itt lenni, és látni az összes létesítményt, amelyet a Red Bull folyamatosan fejleszt. A rajt fontos, de az autóban lévő általános tempó kulcsfontosságú lesz, de nézzük meg, mit tehetünk.” A holland címvédő mögött két Ferraris fogta a helyeket, Charles Leclerc és Carlos Sainz, a második sorba verekedte magát idén először a Mercedes ifjú pilótája, George Russel, Verstappen istállótársa a mexikói Sergio Pérez ötödikként rajtolt, míg a 100. futamát futó francia Esteban Ocon (Alpine) volt a hatodik rajtrácson, így nézett ki az eleje az idei 71 körös tizenegyedik futamnak.

Az első kör izgalmasan alakult, Vestappen kilőtt, mindkét Ferrari jól kapta el a rajtot, mögöttük Russell és Pérez autói összeértek, amitől a mexikói megpördült, és a mezőny végén találta magát. Még ment 26 kört, aztán Checo versenye véget ért. Mick Schumacher pedig újfent bizonyította, hogy örökölt valamit a hétszeres világbajnok apjától, a középmezőnyben simán elment Lewis Hamilton (Mercedes) mellett, ami egy Haastól igazán kiváló teljesítmény. Hamilton el is kezdett „sírdogálni”, hogy nem elég erős az autója.
A tizedik körben a monacói Charles Leclerc ugyancsak meglepte Verstappent, kis híján megelőzte, majd két körrel később össze is hozta a manővert és átvette a vezetést. Le is hozták új kerekekre a hollandot. S kezdhette a nyolcadik helyről visszahámozni magát. Tíz kör alatt már a harmadik volt – a két Ferrari mögött.
Eközben a középmezőnyben öt autó is összetorlódott annyira, hogy Lando Norris (McLaren) és Kevin Magnussen (Haas) is két-három autókat előzhetett egy füst alatt, igazán impozáns volt. A 27. körben az élről kihozták Leclerc-t is kemény gumira, 6.5 mp hátránnyal tért vissza Verstappenhez képest. s mivel Sainz is kijött, újfent a Red Bull haladt az élen.
De nem sokáig. Féltávnál már megint egy piros autó volt az élen. Leclerc másodszor előzte meg Verstappent! Így elautóztak egy darabig. Az ötvenedik körben Leclerc és Sainz is kijött (ahhoz képest, hogy eredendően egy kiállásos versenyt jósoltak), és újra nyílt lett a verseny a dobogóért.
Három körig. Immár harmadszor előzte meg Leclerc a címvédőt. „Röhejes a tapadás” – összegezte keserűen az elmenést Verstappen.
Az 58. körben Carlos Sainz motorja megadta magát, kigyulladt. Röpke másodpercekig úgy tűnt, nem könnyen tud kiszállni a hátrafelé guruló égő Ferrariból, de csak előkerült a segítség. Egy hete életében először futamot nyert a spanyol, ez bizony drámai folytatás.

Ráadásul Leclerc gázpedálja is elkezdett rakoncátlankodni, amit a Red Bull istálló azonnal közölt a leggyorsabb köröket futó Verstappennel, aki ha lehet, még az eddigieknél is jobban nyomta a sajátját. Öt kört kellett így megtennie az ötödik futam, Miami óta dobogón se álló Leclercnek. De mivel Verstappen kocsija sem volt százas, megoldotta. A harmadik helyen – sorozatban harmadszor – Lewis Hamilton ért célba.
A vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
Végeredmény, Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:24:24.312 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.532 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 41.217 mp h.
4. George Russell (brit, Mercedes) 58.972 mp h.
5. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:08.436 perc h.
6. Mick Schumacher (német, Haas) 1 kör h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
9. Daniel Ricciardo (brit, McLaren) 1 kör h.
10. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:07.275 perc (Verstappen)
pole pozíció: Verstappen
A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 11 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 208 pont
2. Leclerc 170
3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 151
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 133
5. Russell 128
6. Hamilton 109
7. Norris 64
8. Ocon 52
9. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 46
10. Alonso 29
11. Magnussen 22
12. Ricciardo 17
13. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 16
14. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 15
15. Schumacher 12
16. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 11
17. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 5
18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 3
19. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 3
csapatok:
1. Red Bull 359 pont
2. Ferrari 303
3. Mercedes 237
4. Alpine 81
5. McLaren 81
6. Alfa Romeo 51
7. Haas 34
8. Alpha Tauri 27
9. Aston Martin 18
10. Williams 3