Sport

Novák Katalin: Az első világcsúcs már megszületett, a szárazföldön

„Az első világcsúcs már megszületett, a szárazföldön” - mondta Novák Katalin köztársasági elnök beszédében, amellyel szombat este a Duna Arénában hivatalosan megnyitotta a 19. FINA vizes világbajnokságot.

Novák Katalin: Az első világcsúcs már megszületett, a szárazföldön
Novák Katalin köztársasági elnök szombat este a Duna Arénában hivatalosan megnyitotta a 19. FINA vizes világbajnokságot
Fotó: MH/Purger Tamás

Novák Katalin arról beszélt, hogy mivel a szervezőknek mindössze négy hónapjuk volt felkészülni a világbajnokságra, ezért ez világcsúcsnak számít.

„Bízom benne, hogy sok ilyen világcsúcs születik majd, reményeim szerint magyar sportolóktól, akiknek ezúton is szeretnénk kifejezni a magyar emberek biztatását” - mondta a köztársasági elnök, aki egyúttal köszönetet mondott a sportolóknak, akiknek rendkívül nehéz lehetett a felkészülés, hiszen a koronavírus-járvány miatt korábban még azt sem lehetett tudni, lesz-e világbajnokság, s ha igen, akkor mikor.

Novák Katalin arról is beszélt, reméli, Magyarország - amely először 2017-ben rendezett vizes világbajnokságot - hasonló időközönként újra házigazda lehet majd, hiszen 2024-ben például a rövidpályás vb otthona lesz.

Novák Katalin köztársasági elnök szombat este a Duna Arénában hivatalosan megnyitotta a 19. FINA vizes világbajnokságot
Novák Katalin köztársasági elnök szombat este a Duna Arénában hivatalosan megnyitotta a 19. FINA vizes világbajnokságot
Fotó: MH/Purger Tamás

A rendkívül látványos megnyitón - melyen minden nézőnek egy villogó karpántot adtak ajándékba, amelyek csodálatos látványt nyújtottak, amikor a Duna Arénában kialudtak a fények - a legemelkedettebb pillanatot a magyar nemzeti himnusz jelentette. Erkel Ferenc dallamaira a kivetítőn a vizes sportok magyar olimpiai bajnokai tűntek fel, köztük a napra pontosan két évvel ezelőtt elhunyt vízilabdázó, Benedek Tibor is.

Szombaton a Duna Arénában megkezdődtek a magyarországi vizes világbajnokság úszóversenyei.

Férfi 400 méter gyorson az ausztrál Elijah Winnington fantasztikus utolsó 50 méterrel utasította maga mögé a mezőnyt, 3:41.22 perces ideje az elmúlt tíz év legjobbja, ennél gyorsabban legutóbb a kínai Szun Jang teljesítette a számot, a londoni olimpián 3:40.14 perccel diadalmaskodott.

Női 400 méter gyorson az amerikai Katie Ledecky pályafutása során negyedszer nyert, Hosszú Katinka után ő a második úszónő, aki két számban is legalább négy világbajnoki címet gyűjtött be, a háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis 400 méter vegyesen ötször, 200-on pedig négyszer diadalmaskodott.

A pályafutása 16. vb-elsőségét begyűjtő, ezzel az örökrangsor második helyén álló Ryan Lochte-tól már csak két arannyal elmaradó Ledecky lett az első úszó, aki ugyanabban a számban, ugyanazon a helyszínen két világbajnokságon is győzött.

Ebben a számban a mindössze 15 esztendős kanadai Summer McIntosh lett a második.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom