A frusztráció mély bugyrai

A jelenleg az Al­pine színeiben versenyző pilóta (nagy sikereit Renault-val érte el, utolsó futamgyőzelmekor Ferrarit hajtott), a „Varázslatos Alonso” igazán érett és filozofikus hangulatú interjút adott Andrew Benson vezető szakírónak.

Ebben kifejtette, hogy meggyőződése szerint van olyan jó pilóta, mint huszonöt–harmincéves korában. Időközben megtanulta kezelni a középmezőnyös lét frusztrációit, és oda tudja magát tenni minden éles szituá­cióban, amit felkínál a verseny. Bár sokat várt – másokkal együtt – az idei szabálymódosításoktól, és tényleg közelebb kerültek egymáshoz a pályán a pilóták, de valójában még mindig csupán két olyan istálló van, amelynek autójával nyerni lehet. Csak épp a Mercedest felváltotta a Ferrari. A másik a Red Bull.

És mint mondta, ez az, amit nagyon nehéz lehet megemészteni Lewis Hamiltonnak, a hétszeres világbajnoknak, aki száznál is többször rajtolhatott az első rajtkockáról (ő 22-szer) és száznál is több futamot nyert (ő 32-szer). Mert a brit ugyanolyan jó pilóta, mint volt az elmúlt években, csak az alatta lévő versenyautó és a körülötte lévő csapat már kevés a győzelemhez. Ezzel a Mercedesszel a feltörekvő új csapattárs, George Russell elégedett lehet, de Hamilton nem.

Középmezőnyre predesztinált autóval versenyezni nem kellemes. Könnyebb hibázni, könnyebb másokat hibáztatni. Az istállót, a mérnököket, a csapatfőnököt, a stratégiát. Bárkit és bármit. A Forma–1-es versenyzés ugyanis kőkemény csapatmunka, még akkor is, ha a sikereket a közvélemény egyértelműen a pilótákkal azonosítja. Alonsóval is ez történt. Elhitte, hogy ő a szuper, a varázslatos, aztán, amikor az autó kicsit kevesebb támogatást adott, meg kellett ismerkednie a frusztráció rétegeivel. A tündöklés, a nagy sikerek után könnyű rossz döntéseket hozni. A pályán és azon kívül is.

Más kérdés, hogy a számos Forma–1-es csapatot kipróbált és a Le Mans-i 24 órásba, Dakar-raliba, Indy-carba is belekóstoló pilóta nem bánta meg a döntéseit, váltásait, visszatérését. Ma már sokkal higgadtabban látja ezt a világot, mint egykoron. Nem gondolkodik a harmadik vb-győzelemben, de nem is zárja ki. (Egy nagy csapattal persze.) Szeret versenyezni, szereti a kihívásokat, az egész miliőt. „Ez az F1. A számokat tekintve nem tisztességes. Hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy csapatsport. A főcímek a bajnokról szólnak, de egyedül a vezetni tudás nem elég.”

Ezt kellett megemésztenie: volt idő, amikor minden arról szólt, hogy jobb még Michael Schumachernél is, aztán meg, hogy már nem jönnek az eredmények, nem boldog a csapaton belüli hangulattól. És ezzel küzd most Lewis Hamilton is. Varázslatos pilóta, de a győzelmek nem egyedül az övéi voltak, s most hogy az öt lefutott versenyből csupán egyszer volt harmadik, a vereség sem csupán az ő veresége.

Alonso büszke arra, amit elért, és hisz abban, hogy egy csapat közösen épül, építhető. Az életkor szerinte nem számít. Inkább szeretne egy új első vagy hátsó szárnyat, mint hárommal kevesebb évet, az előbbi többet segítene az eredményességben. Tud örülni olyasminek, mint a tavalyi Magyar Nagydíj, amikor a zárószakaszban tizenegy körön keresztül maga mögött tudta tartani Hamiltont, és ezzel kikaparta csapattársa, Esteban Ocon valószerűtlen győzelmét.