Sport
Erik ten Hag kisepri a neki nem tetsző játékosokat

A Trouw című holland lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy bár új emberekkel fog foglalkozni, ez nem befolyásolja hozzáállását a feladathoz.
„Az edzői szemléletmódomon nem fogok változtatni” - szögezte le az 52 éves tréner, hozzátéve, hogy nyilvánvalóan a rendelkezésre álló keret határozza meg, hogyan játszik egy csapat, de ő egyértelműen lefekteti majd a teljesítendő követelményeket.
„Mindenki tudni fogja, mit várok tőle, és ha ezt nem tudja teljesíteni, közölni fogom vele, függetlenül attól, kiről van szó. Ebben a tekintetben nem teszek engedményt.”
Ten Hag ígéri, kifelé védeni fogja a játékosait, de maguk között már más a helyzet, ha valaki átlép egy határt.
„Meg kell bízni egymásban, különben nem jönnek az eredmények” - folytatta.
Elárulta, hogy komoly beleszólása lesz az átigazolásokba, ami a feltétele volt a felkérés elfogadásának.
Közben már meg is kezdődtek a találgatások a lehetséges új érkezőkkel kapcsolatban. A katalán sportújság, a Sport azt írta, hogy Ten Hag célpontjai között szerepel honfitársa, az FC Barcelonát erősítő Frenkie de Jong. A lap szerint a 24 éves középpályás a nyári átigazolási szezonban kerülhet át a Manchester Unitedhez.
Az MU csütörtökön jelentette be, hogy a nyártól az Ajax Amsterdamot irányító Ten Hag ül le a kispadra, és 2025 júniusáig szóló szerződést ír alá, amely további egy évvel meghosszabbítható.
A holland edző 2017 decembere óta irányítja az amszterdami csapat szakmai felkészítését, 210 mérkőzésen 156 győzelem, 25 döntetlen és 29 vereség, két-két bajnoki cím és kupagyőzelem a mérlege Hollandiában, ezen kívül 2019-ben az elődöntőig, idén a nyolcaddöntőig vezette az együttest a Bajnokok Ligájában.
Arsenal-siker a Manchester United ellen
A nemzetközi kupaszereplésért versengő Arsenal és Manchester United szombati londoni rangadóján a fővárosi alakulat győzött az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában.
Az észak-londoni Ágyúsok szerda este vendégként 4-2-re verték az előző idényben Bajnokok Ligája-győztes Chelsea-t, míg a komoly gödörben lévő és idegenben sorozatban ötödik meccsüket elveszítő manchesterieknél 3-1-re bizonyultak jobbnak.
Az Arsenal, amely a Premier League-ben 2017 decembere óta nem kapott ki otthon a Unitedtől, már a 3. percben vezetéshez jutott Nuno Tavares révén, majd szűk fél órával később megduplázta előnyét: tizenegyesből Bukayo Saka lőtte a hálóba a labdát. Alig két perccel később Cristiano Ronaldo szépített, az ötszörös aranylabdás portugál sztár a tizenhatosról lőtt a hazai kapuba. A folytatásban nagy erőket mozgósított a vendégegyüttes az egyenlítésért, de csak kihagyott büntetőig jutott, míg a hazaiak újfent eredményesek voltak: a 71. percben Granit Xhaka mintegy 23 méterről védhetetlen bombát eresztett meg, kialakítva a végeredményt.