Sport
Magasra tetette a lécet önmagának Bakosi Péter

– Joggal irigykednek a korszerű csarnokuk miatt a nyíregyházi atlétákra?
– Igen, mert végre télen nemzetközi színvonalú létesítményben edzhetünk. Korábban a főiskola csarnokában készültünk, de annak beszakadt a teteje, így sokszor télen is kint edzettünk. A tavaly elkészült atlétikai centrum valóban európai színvonalú. A múlt héten átadott csarnokban pedig az atlétikai pálya mellett vívóterem, konditerem, dobóterem és egy kis hotel is van. Tehát minden tárgyi feltétel adott a felkészülésünkhöz.
– Kilencedik bajnoki aranyérmét fedett pályán 222 centivel nyerte. Elégedett volt?
– A helyezéssel igen, az eredményem lehetett volna jobb is. A hazai mezőnyben egyre erősebb riválisom a 19 éves Török Gergely, aki a bajnokságon átugrotta a 219 centit, ezt én elsőre levertem. Két ugrásomat átvittem 222-re, s másodikra sikerült átugranom, Gergelynek viszont nem. Így egy nagyon izgalmas párharcban győztem.
– Hogyan lett apja, Bakosi Béla mellett Deutsch Péter az edzője?
– Már korábban is dolgoztam együtt az MTK edzőjével, és a továbbfejlődésem érdekében újra összefogtunk. Édesapám irányítja a fizikai felkészülést, míg Péter a technikait.
– Mestere, Deutsch 227 centivel huszonkét éve csúcstartó fedett pályán, édesapja hármasugrásrekordját pedig harmincnégy éve nem tudták megjavítani. Ugróink eredményei miért fejlődnek vissza?
– Ennek nagyon sok összetevője van… Legjobb szakembereink is keresik erre a kérdésre a választ. Mindenesetre magasugrásban szabadtéren 226-tal már két centire megközelítettem az országos rekordot. És bízom abban, hogy megjavítom.
– A márciusi fedett pályás világbajnokságra 233 centi az indulási szint. Hisz abban, hogy egyszer kijuthat egy világversenyre?
– Hát, persze! Ha nem hinnék ebben, akkor miért csinálnám? Úgy érzem, ha tovább tökéletesítem a technikámat, ha fejlesztem az összpontosító képességem, akkor elérhetem a nemzetközi szintet. Mert magasugrásban is sok minden fejben dől el…