Sport

Az első magyar hódeszkás 28. lett a slopestyle selejtezőjében

Az első magyar hódeszkás egyben az első magyar versenyző, Kozuback Kamilla a 28. helyen végzett a slopestyle selejtezőjében a pekingi téli olimpián.

Az első magyar hódeszkás 28. lett a slopestyle selejtezőjében
Kozuback Kamilla mindössze 17 évesen olimpiai résztvevő egy nagy bátorságot és vagányságot igénylő sportágban
Fotó: MTI / Kovács Tamás

A Calgaryban született 17 éves versenyző - akinek édesanyja magyar, édesapja kanadai - az első lecsúszás után, melyben a korlátokon magabiztos, az ugrásoknál óvatos volt, 21,95 ponttal a 27. helyen állt a 30 fős mezőnyben. A másodikban is stabilan csúszott le a korlátokon, de aztán az első ugrásnál lassan ment az ugratóra, nem repült elég messzire, még a lejtő előtt ért talajt, emiatt elesett, ezután pedig a többi ugratót kikerülve lecsúszott a pályán. Teljesítményére 19,58 pontot kapott, így - mivel a jobbikat veszik figyelembe a sorrendnél - az első menetben elért pontszáma került az összevetésbe. Egy horvát és egy szlovák versenyzőt előzött meg, ők nem vállalták a lecsúszást.

Kozuback Kamilla - az első magyar hódeszkás, aki olimpián indulhatott - pénteken tudta meg, hogy egy sérülés miatt ebben a számban is szerephez juthat. Elsőszámú tartalék volt, majd a mezőnybe kerülése után csak három órát tudott edzeni a meredek pályán.

A slopestyle-indulással a pekingi téli olimpia első magyar bemutatkozójává előlépett hódeszkás eredetileg félcsőben szerzett kvótát. Annak a számnak a selejtezőjét szerdán rendezik.

A csangcsiakoui zónában, a Kenting Havas Parkban napsütéses, de szeles időben, mínusz húsz fokban rendezett versenyben az első tizenkettő jutott a vasárnapi fináléba, amelyben három lecsúszás lesz. Az élen a szám 2019-es és 2021-es világbajnoka, az új-zélandi Zoi Sadowski Synnott (86,75) végzett, második a japán Murase Kokomo (81,45) lett, míg harmadikként a Szocsiban ezüst-, Phjongcshangban bronzérmes finn Enni Rukajärvi (78,83) jutott a döntőbe.

Kozuback a selejtező után elmondta, kicsit csalódott, jobbat várt magától, ugyanakkor emlékeztetett rá, mivel csak előző nap tudta meg, hogy szerepelhet ebben a számban, alig néhány órát tudott edzeni a nagyon erős pályán.

„Nagyon ideges voltam, de sokat jelent nekem, hogy elindulhattam slopestyle-ban, noha félcsőre készültem. Azt majd holnaptól élesítjük. Sajnos még ma reggel sem tudtam annyit bemelegíteni, amennyit szerettem volna a pályán, nem volt rá lehetőség. Szerencsére a második futamban úgy estem, hogy semmim nem sérült meg” - mondta Kozuback, hozzátéve: a körülményekhez képest ez volt a realitás.

Bécsy Balázs, a Magyar Snowboard Szövetség elnöke úgy értékelte a bemutatkozását, hogy tartalékként, beugróként állt helyt slopestyle-ban, amiért gratulált neki.

„Komoly tapasztalatszerzési lehetőséget kapott, a világ harminc legjobb versenyzője között állt rajthoz. A pálya elképesztően nehéz kialakítású, nagy rutin kellett ahhoz, hogy a versenyzők alkalmazkodjanak hozzá. Sajnáljuk, hogy a tartalék pozíció miatt egyetlen szeles nap, nagyjából három óra állt rendelkezésére, hogy gyakorolhasson a mezőny többi tagjával szemben, akik három napot gyakorolhattak” - fogalmazott az elnök, hozzátéve: biztos abban, hogy ha a magyar versenyző többet tud készülni, még többet meg tudott volna megmutatni a tehetségéből.

Slopestyle-ban az indulók ugratókkal és korlátokkal tarkított lejtőn mutatnak be különféle trükköket, szaltókat, forgásokat és csúszásokat. A pontozásnál végrehajtás nehézségét, az ugrások magasságát, a trükkök változatosságát és a menet gördülékenységét nézik.

Kapcsolódó írásaink