Sport

Figyelmeztetett a kínai közösségi média

Peking 2022

Pont egy hét van hátra az olimpiai rövidpályás gyorskorcsolyaversenyek kezdetéig. Addig kell megérkeznie, akklimatizálódnia és a jeges edzéseken a pályát is megszoknia Liu Shaoangnak, a váltóban címvédő magyar egység egyik kulcsemberének.

„Ado” koronavírustesztje hétfőn lett pozitív, de tünetmentes és az orvosok engedélyével tudott edzeni. Jó esetben holnap kelhet útra Pekingbe. Eközben a szakági válogatott derékhada már három jeges edzést is letudott a téli olimpia helyszínén. Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere beszélt az M4 Sportban tegnap. Elmondta még, hogy mindenütt nagy a szigor, de ezzel semmi gondjuk.

Leghamarabb hétfőn tud a magyar váltó a topösszeállításban edzeni. Liu Shaoang – az első összetett világbajnoka Magyarországnak – mind a három egyéni számban, valamint férfi váltóban és az új olimpiai számban, a vegyes váltóban is érdekelt. Ami a nemzetközi híreket illeti, sorra érkeznek a csapatok, a nagy médiaügynökségek beköltöztek az immár 24 órában üzemelő sajtóközpontba, az olimpia hivatalos oldalán is egyre több az információ.

Olyasmik, hogy a kínai világbajnok, olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó páros előveszi korábbi sikeres kűrzenéjét, Simon és Garfunkel világslágerét. (Az ennél nagyobb titkokra még várni kell.) A küldöttségek legnagyobb kihívása egyelőre megérkezni és Pekingben is kipipálni a PCR-teszteket. A kínai közösségi média, a Weibo pénteken figyelmeztette 570 millió felhasználóját, hogy óvakodjanak az olimpiai helyszínekről való „közvetítésektől”, a kínai jogtulajdonos a CCTV közmédia.

Kapcsolódó írásaink