Sport

Hat évvel ezelőtt öngyilkos akart lenni Szilágyi Liliána

Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó az Instagram-oldalán testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg az apját, Szilágyi Zoltán egykori olimpikont. Szilágyi Zoltán nyílt levélben tagadta a vádakat, s pénteken nyílt levelet írt Szilágyi Gerda is, amelyben azt állítja, apjuk sem őt, sem a nővérét nem bántalmazta soha.

Hat évvel ezelőtt öngyilkos akart lenni Szilágyi Liliána
Szilágyi Liliána
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az úszónő a poszt kapcsán interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. 

Kifejtette, az a célja, hogy felhívja a figyelmet a családon belüli erőszak problémájára. Elmondta, hogy nagyjából 1,5-2 éve döntötte el, hogy a nyilvánosság elé fog állni. 

Az úszónő hangsúlyozta, hogy csak olyan dolgokról beszél, amik bizonyíthatóak.

„Kötve van a kezem jogilag, mert csak olyan dolgokról beszélhetek, ami ugye bizonyítható” – fejtette ki. „Irgalmatlan nehéz, szinte a mai napig utánam nyúl. Éppen ezért is szeretnék tiszta lappal indulni. Az a célom, hogy a történeteimmel segíthessek azokon, akiken kell” - mondta a műsorban.

Szilágyi Zoltán levelet írt lányának, Liliánának az úszónő nyilatkozata kapcsán, amit lapunknak is eljuttatott.
A levelet alább teljes egészében közöljük:

Kedves Liliána!

Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom-szintúgy  a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem Téged, sem édesanyádat, sem húgodat…ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog. 
Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok. 
Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. 
Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak. 
Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.

Dr. Szilágyi Zoltán

Az úszószövetség vizsgálatot indít Szilágyi Zoltán tevékenységével kapcsolatban

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (MÚSZ) elrendelte a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi bizottságának vizsgálatát Szilágyi Zoltán edzői tevékenységével kapcsolatban, a tréner lánya, Szilágyi Liliána szerdán közzétett nyilatkozata után.

„Lilut meg kell védeni az édesapjától”

„Döbbenetes, elképesztő, nincsenek szavak.Ez egy rendkívül súlyos ügy, túlmutat mindenen. Ez ügyben nem szövetségi eljárást kell kezdeményezni, mert nagyon súlyos bűncselekményről van szó, így bűnvádi eljárás lehetséges e kérdéskörben” – mondta Wladár az ATV Híradójának. Hozzátette: nem volt tudomása az úszónő helyzetéről, de sajnálatát fejezte ki, amiért így kellett leélnie 25 évet.

„Lilut meg kell védeni az édesapjától”– mondta Wladár Sándor, aki cáfolta, hogy Szilágyi Zoltán gyerekekkel foglalkozna a Stamina Testgyakorlók Köre keretein belül. Azonban ígéretet tett arra, hogy ha ez bekövetkezne, akkor azonnali hatállyal eltiltják az edzősködéstől.

A MÚSZ csütörtöki esti közleménye szerint a „két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni”, hogy a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a szövetség etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.

„Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában” - idézte a közlemény Wladár Sándort. „Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz.”

A szövetség felhívta a figyelmet, Szilágyi Zoltánnak idén volt már egy fegyelmi ügye, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszószámban. Szilágyi Zoltán akkor írásbeli megrovásban részesült.

Szilágyi Gerda
Szilágyi Gerda
Fotó: nso.hu

Pénteken a MÚSZ nyilatkozatát követően Szilágyi Liliána húga, Szilágyi Gerda is nyílt levelet írt, amelyben ugyancsak teljes egészében közzéteszünk:

Tisztelt érdekeltek!

Először is, Tisztelt Wladár Úr!

2021. december 30. napján megjelent nyilatkozatára ezúton kívánom jelezni, hogy élek, jól érzem magamat és nagyszerű eredmények birtokában zártuk az évet, mind az egyesület, a Stamina TK, mind én magam is.

2021. november 11 és 14 között az Országos Felnőtt Bajnokságot és az egész évet 2 darab aranyéremmel fejeztem be, egyéni csúcsaimat megdöntve.

Felháborítónak találom, hogy a Magyar Úszószövetség Elnöke ezekről nem tud vagy esetleg nem akar tudni. Ahogy nyilatkozatában is kifejezte: nem tudja, hogy hol vagyok hónapok óta.

Továbbá jelezni kívánom, hogy Elnök Úr soha, semmilyen okból nem keresett engem, nem is tudja, hogy ki vagyok, gondolom ezt amiatt, is, hogy az uszodában többször elment mellettem köszönés nélkül. Ezért nem is értem, hogy hogyan mer a családi életembe beleavatkozni, anélkül, hogy ismerne engem, és a környezetet, amiben nevelkedem és aminek eredményeként hozom a jobbnál jobb eredményeket.

Ezeken túl felháborítónak találom azt is, hogy mint vezető, az Úszószövetség első embereként folyamatosan lejárató taktikát folytat s rossz fényben tünteti fel mind édesapám személyét, mind az én személyemet. Ellentétben, amit Ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 - azaz születésem - óta ennek a családnak tagja voltam s ott éltem velük - tehát a jelzett  időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna tudomással bírnék róluk.

Édesapám soha nem akarta, hogy úszók legyünk. Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a mi álmaink és céljaink megvalósuljanak.

Többek között, soha nem kívánta, hogy mérlegre álljunk, súlyunkat mérjük, illetve, hogy korlátozva együnk. Az Ő mondása: egyetek rendesen, mert energiára szükségetek van a napi feladatok elvégzéséhez.

Kérem a T. Szövetséget, hogy kis egyesületünket támogassák mivel a csapat jókedvűen, vidáman teljesít, mind a medencében mind a privát életben. Egyesületünk 10 tagja felső oktatási intézménybe jár, ami szerintem a magyar úszósporton belül csodaszámba megy. Ugyancsak ezúton is kérem T. Wladár Sándor urat, hogy rám való tekintettel (16 éves korom óta többszörös felnőtt magyar bajnok vagyok) hagyjon minket nyugodtan felkészülni  a versenyeinkre, ne próbálja szétszedni a csapatunkat, melynek igencsak fontos része édesapám is.

A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja. Amikor ő kiválóan teljesített, minden nap arról álmodtam, hogy szeretném, ha én is ugyanilyen osztatlan figyelmet kaphatnék. 6 éve, hogy édesapámmal vagyok, mely az én döntésem volt, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam. Ha megengedik egy pár példát fel  is sorolnék. Kiváló eredménnyel érettségiztem, álmaim egyetemére sikerült bejutnom, sportban pedig országos csúcstartó, valamint háromszoros felnőtt magyar bajnok vagyok. Junior VB-n hatodik, míg ifi EB-n ötödik helyezest értem el, egyébként meg kiegyensúlyozott vagyok (amennyire egy tizennyolc éves ember lehet). Mindezt úgy, hogy hosszú évek óta Édesapám egyedül nevel engem ereje felett teljesítve, részemre minden anyagi és nem anyagi támogatást megadva.

A fenti eredményeket ezúton is jelezném a MÚSZ Elnökének, aki, mint említettem, nem is tudja, hogy úszó vagyok, ami a nyilatkozataiból is kiderült számomra. Felvetül bennem a kérdés, hogyha az Elnök Úr nem ismeri a sportolói eredményeimet, akkor a családi életemmel kapcsolatos információk honnan kerülhettek a birtokába? Talán olyan források útján, akik hosszú évek óta nem képezik a családunk részét, és nem vesznek részt az életemben?

Wladár Úr tudottan nem tagja a családomnak, ezért kérem tartózkodjon a családom minősítésétől, mert egyébként megfelelő jogi úton fogok lépéseket tenni - hiszen már én is jogásznak tanulok.

Felháborítónak tartom a MÚSZ Elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet.

Kérdésként felmerül bennem az is, hogy Wladár Sándor, aki becsmérlő nyilatkozatot tett egy volt úszónőről, amely nyilvánosságra is került, hogyan mer minősíteni ezekután bárkit is, hova tovább egy köztiszteletben álló embert, aki ebben az esetben nem más, mint az édesapám.

Édesapám lejárató-kampányát, karakter gyilkosságát is felháborítónak tartom, mert Ő nem tett mást a magánéletben és az úszó sporton belül is, mint adott (sokakkal ellentétben, akik csak elvesznek). Édesapám személyiségét becsmérlő nyilatkozatok és személye ellene irányuló cselekmények, az én személyemet és a jövőképemet is sokban rongáljak. Wladár Sándor Úr tegnapi nyilatkozata, melyben az édesapám ellen folyamatban volt eljárást említi  félremagyarázó, fél információkat tartalmaz, és nem a teljes valóságot tükrözi, ahogy  egyébként az egész szerda óta fennálló eseménysor sem. Tehát a T. Elnök Úrnak ekképpen is felhívnám a figyelmét az adatkezelési és személyiség jogi szabályok betartására. Félek, hogy az úszószövetség ezek után ellenem is bosszúhadjáratot fog indítani, de úgy éreztem, hogy a nyugalmam érdekében meg kellett szólalnom.

Szeretném, ha Elnök Úr ténylegesen a magyar úszósport érdekeit képviselné, hiszen az úszás nem az Elnök Úr személyéből áll, hanem az egyesületek, csapatok és segítőik kemény munkájából.

Megköszönném, hogyha ezt a nyilatkozatot mindenki komolyan venné, illetve nem próbálnának bele magyarázni dolgokat, melyek nem igazak. Azért merem mind ezeket leírni, mert ahogy korábban is említettem, egyik legnagyobb büszkeségem, hogy én magam is jogásznak készülök.

Záró akkordnak meg annyit, hogy el a kezekkel édesapámtól és a Stamina TK-tól, nem Statika, illetve Staminé TK, ahogy eddig a T. Elnök Úr nevezte egyesületünket, nem egy alkalommal.

Szilágyi Gerda

Szilágyi Liliána válaszolt testvérének egy újabb Instagram-posztban

Szilágyi Liliána újabb bejegyzéssel jelentkezett, amelyben üzent a 18 éves húgának, aki továbbra is az apjával él.

A 25 éves sportoló, aki 2014-ben a nankingi ifjúsági olimpián a 100 és 200 méteres pillangóúszást is megnyerte (utóbbi távon pedig már a felnőttek között lett Eb 2. 2016-ban) a közösségi oldalán egy újabb megrázó erejű képpel, valamint egy hosszú bejegyzéssel üzent a testvérének, melyet alább változtatás nélkül közlünk.

Objektum doboz

„Sziasztok!

Először is Boldog Új Esztendőt Kívánok Mindenkinek!

Az elmúlt napokban történt események után, még mindig keresem a megfelelő szavakat.

Büszkeség, Erő, Remény.

Talán ezek jellemzik leginkább amit érzek. Büszkeség, mert sosem hittem volna, számtalan üzenetet kaptam tőletek, ahol megszólaltok emellett az ügy mellett.Amikor elhatároztam, hogy beszélek az engem ért esetekről és tapasztalataimról, féltem nagyon kevesen fogjátok megérteni, mert a téma rendkívüli nehéz és ambivalens.Ezzel szemben megléptünk most együtt egy hatalmas mérföldkövet. Elkezdtünk nyitni egymás felé, és ami még fontosabb elkezdtetek merni megszólalni, megosztani a titeket ért fájdalmakat és elnyomásokat.

Erő, mert a közösségnek, amit elindítottunk elsöprő ereje van. Azért mert nem vagyunk többé egyedül, hanem kapcsolódunk egymáshoz. Mindig, minden esetben egy csoda történik, hogyha felismerjük a társadalmunk, közösségünk és legfőképpen önmagunk erejét. Én ennek az egésznek csupán egy képviselője vagyok, de minden szavammal és tettemmel veletek és értetek tevékenykedem.

Végül, de nem utolsó sorban pedig remény! Reményt adtatok, hogy igenis bárhonnan fel lehet állni! Bármilyen mélyen is vagy, mindig van kiút! Mindig van megoldás, hiszen ahol megértés születik ott egy új út nyílik!

Nagyon nagyon köszönöm Nektek!!!

Apám megnyilvánulására nem kívánok reflektálni, mert úgy gondolom teljes mértékben önmagáért beszélnek a sorai. Nem vagyok hajlandó nyílt vagdalkozásba kezdeni, mert ez az egész ügy sokkal de sokkal értékesebb annál, minthogy szappanoperát csináljunk belőle.A gyűlölet és a támadás csak rossz dolgot tud létrehozni. Én senkit nem akartam és nem is akarok tönkretenni, egyszerűen saját magamat szeretném tisztázni.

A csapatommal, támogatóimmal azon dolgozunk tovább, hogy segíthessünk azoknak, akiknek szintén meg van kérdőjelezve a szavuk és ezáltal semlegesítve az őket ért abúzus.

...és még egy dolog, engedjétek meg, hogy itt üzenjek a húgomnak, mert máshogy sajnos nem tudom eljuttatni hozzá a szavaimat...

Drága kicsi húgom! Gerda! Tudom, hogy olvasod ezeket a sorokat. Tudd, hogy amióta megszülettél Te vagy a legnagyobb motivációm. Minden amit tettem és teszek, az nagy részben azért van, hogy egyszer Te is szabadon tudj élni! Mérhetetlen erő van benned és tudom, hogy nagyon-nagyon mélyen vagy most, de igenis egy igazi harcos és túlélő vagy! Mindig is az voltál!Sajnálom, ha nem érted miért történik most mindez. Sajnálom, hogy úgy alakult minden, hogy ott kell legyél! Legfőképpen pedig sajnálom, hogy önmaga védelme érdekében ugyanúgy pajzsként használ téged és a nevedet apánk, mint engem egykor. Ez nem a Te szégyened!

Elmondhatatlanul szeretlek és hiányzol! De küzdök érted. Anyuval küzdünk érted minden téren!
(Kérlek emlékezz mit mondtam 2016-ban!!!!!!)

Mégegyszer KÖSZÖNÖM nektek, hogy vagytok!!!

Megyünk tovább, kitartást!

A Magyar Úszó Szövetség is fontosnak tartja az ügyünket hiszen hivatalból és az elnök közbenjárásával fegyelmi bizottságot állít fel. Úgy gondolom, hogy ez is jelzi ügyünk fontosságát!

Hat évvel ezelőtt öngyilkos akart lenni Szilágyi Liliána

Az úszónő a Hír TV Magánterület című műsorában nyilatkozott erről.

Ebben Szilágyi Liliána újabb megrázó részleteket mondott el arról, miket kellett átélnie. Azt mondta, hogy az otthoni élete folyamatos rettegésben telt el. „Folyamatosan kiszámíthatatlan volt, hogy mikor robban ki valami veszekedés, vagy bántalmazás, mikor kell látnom a földön az anyámat.”

Az úszónő azt is elmondta, hogy 20 éves koráig semmiről sem dönthetett egyedül. 2015-ben Izraelben voltak egy családi nyaraláson és akkor fogant meg a fejében a gondolat, hogy öngyilkos akar lenni. A nyaralás utolsó estéjén leszökött a tengerpartra és magával vitt egy kiskést, amit a nagyapjától örökölt. „Levittem a tengerpartra, és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Itt a tenger mellett, én nekem elég volt, kiszállok. És csak ültem ott, teljesen egyedül, és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, és most, akárhogy, de el fogok jönni„ - mondta.

Objektum doboz

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom