Sport

Adták-vették a mérkőzéseket a riói olimpián

Elégedetlen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Nemzetközi Ökölvívó-szövetség reformjával

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) élesen kritizálta a Nemzetközi Ökölvívó-szövetséget (AIBA) annak kudarcba fulladt reformprogramja miatt, és kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kikerülhet a 2024-es párizsi olimpiai programjából.

Adták-vették a mérkőzéseket a riói olimpián
Az ír Conlan hiába volt jobb az orosz Nyikityinnél, nem őt hozták ki győztesnek
Fotó: AFP/Yuri Cortez

Az AIBA új vezetése megpróbálja feltárni a súlyos visszaéléseket, bírói csalásokat, ezért megbízta a Richard McLaren vezette céget a korábbi világversenyek vizsgálatával a teljes átláthatóság érdekében.

„Az AIBA azért bízta meg Richard McLarent, mert nincs takargatnivalónk – nyilatkozta a szövetség élére tavaly decemberben megválasztott Umar Kremljov. – Igyekszünk minden segítő javaslatot beépíteni a rendszerünkbe. Egyúttal jogi tanácsot fogunk kérni, hogy megtudjuk, milyen lépéseket tehetünk azok ellen, akikről bebizonyosodik, hogy a csalásban részt vettek. Az AIBA köreiben nincs helye azoknak, akik mérkőzéseket csaltak el.”

A Richard McLaren vezette független vizsgálat eredménye szerint manipulálták a 2016-os olimpia ökölvívótornájának eredményeit, több mint tíz gyanús összecsapást rendeztek Rióban. Ezek között szerepel az orosz Vlagyimir Nyikityin és az ír Michael Conlan negyeddöntője, amelyet előbbi ökölvívó nyert meg 2–1-es pontozással, és lett végül bronzérmes az 56 kilogrammos súlycsoportban.

Szintén problémák merültek fel a francia Tony Yoka 2–1-es pontozásos győzelmével végződött, a brit Joe Joyce elleni plusz 91 kilogrammos döntőben. McLaren elmondta azt is, hogy 250 ezer dollár (78 millió forint) kenőpénzt ajánlottak fel a mongol Otgondalai Dorjnyambuu és a francia Sofiane Oumiha 60 kilogrammos elődöntőjében. Ezt a csatát 3–0-s pontozással a francia ökölvívó nyerte, és lett később ezüstérmes.

Rióban Juhász Roland is bíráskodott, akit azóta az AIBA nem alkalmazott, ennek ellenére a hazai szövetség bíróbizottságának a vezetője lett.

A McLaren vezette cég folytatja a munkáját, és nem csupán a nagy tornák eredményeit vizsgálja majd, hanem az AIBA korábbi vezető tisztségviselőinek tevékenységét is. „Figyelmesen tanulmányoznunk kell a jelentést, és lépéseket kell tennünk az igazság megvédéséért.

Az a legfontosabb, hogy olyan rendszert dolgozzunk ki, ami által a mérkőzések eredményei minden gyanú felett állnak majd” – hangsúlyozta az AIBA elnöke. Ennek érdekében az október végén kezdődő belgrádi férfi világbajnokságon részt vevő mérkőzésvezetőket, pontozókat és a technikai személyzet tagjait nagyon szigorú szempontok alapján választották ki, McLaren cége, az MGSS valamennyiük múltját és hátterét ellenőrizte.

A NOB szerint továbbra is jelentős változásokra lenne szükség a sportág irányításában, a pénzügyekben és a bíráskodásban, mert a korábban megfogalmazott változtatásokat rosszul hajtották végre. Mindennek a következménye, hogy jövőre az AIBA tisztújító kongresszust tart.

Kapcsolódó írásaink