Sport

Ekler Luca világcsúccsal aranyérmes távolugrásban

Saját világcsúcsát kétszer is megjavítva aranyérmet nyert Ekler Luca kedden távolugrásban a tokiói paralimpián.

Ekler Luca világcsúccsal aranyérmes távolugrásban
A győztes Ekler Luca öröme a tokiói paralimpia távolugró számának döntője után
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

T38-as kategória magyar indulója világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának az után, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban.

Már elsőre megjavította saját, 5,51-es világcsúcsát, 5,60 métert ugrott, ezzel nagy fölénnyel vezetett. Második kísérlete érvénytelen volt, harmadikra ismét javított a rekordon, 5,63-at ért el, majd két rontott kísérlet, illetve egy félig kivitelezett, 4,00 méterrel beírt ugrás következett. Magabiztos sikerét egyik ellenfele sem veszélyeztette.

A második helyen az orosz Margarita Goncsarova végzett 5,29-cel, és a brit Olivia Breen lett a harmadik 4,91-gyel.

A fantasztikus sikerhez Orbán Viktor kormányfő is gratulált a Facebook-oldalán:

Objektum doboz

A TFSE 22 éves atlétája a kategóriája világrekordját 5,51 méterrel tartotta, ennek beállításával nyerte az idei Európa-bajnokságot a lengyelországi Bydgoszczban. Az egyéni csúcsa egyébként 5,87 méter, amit azonban az épek között ért el tavaly nyáron, így az nem számít bele a paraversenyek hivatalos eredményei közé.

Ekler 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Biztonságinak szánta első ugrását Ekler, de az is világcsúcsot ért

„Az első ugrásom után kicsit meglepődtem, mert biztonságinak szántam, és amikor kiírták a nevem mellé, hogy 5,60, arra gondoltam, hogy rendben, most akkor elkezdhetünk ugrani” - értékelt a vegyes zónában a friss győztes. Elárulta, hogy alig lépett a deszkára, kicsit megzavarta, hogy tapsoltak neki, de utólag nézve, lehet, hogy ez feldobta.

„Nagyon jó első ugrás volt, anyukámnak annak idején meg kellett ígérnem, hogy ne izguljon, elsőre érvényeset és biztonságit ugrok mindig” - folytatta. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a távolugráshoz sohasem kell felspannolni őt, mert ez a kedvence, erre készül évek óta. „Itt és most beteljesült minden, amit szerettem volna” - jelentette ki.

Ekler Luca két döntőbeli ugrásával is megjavította korábbi világrekordját
Ekler Luca két döntőbeli ugrásával is megjavította korábbi világrekordját
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint mondta, a mezőny többi tagját szemmel tartotta, de csak magára figyelt: „Versenyeztem már ezekkel a lányokkal, és úgy gondoltam, ha a legjobbamat hozom, senkitől nem kell tartanom.”

Az utolsó ugrásnál, amikor már biztos volt, hogy paralimpiai bajnok kicsit elérzékenyült. „Belegondoltam, hogy itt vagyok és a legnagyobb álmom vált valóra Tokióban. Az utolsó ugrás előtt egyébként nagyon sokat várattak minket, és ezért nem is sikerült jól befejeznem, éreztem, hogy a lábaim kicsit lemerevedtek, de amikor odaálltam, tudtam, már mindegy, hogyan sikerül, paralimpiai bajnok vagyok. Persze szerettem volna mindent beleadni, és egy nagyon jó ugrással lezárni a sorozatot” - folytatta versenye felelevenítését.

A folytatást, a további javítások esélyét illetően úgy fogalmazott: azt érezte, hogy most is sokkal több volt benne. „Kicsit sajnálom, hogy nem jött ki, de az edzőm (Szalma László) azt mondta, az egyik érvénytelen ugrásom hat méter körül lett volna. A cél adott, már csak meg kell csinálni” - mondta.

Ekler Luca mutatja aranyérmét a dobogó tetéjén
Ekler Luca mutatja aranyérmét a dobogó tetéjén
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A rekorddöntésre egyébként nem készült, ez csak bónusz volt. „Az otthoni versenyeken az 5,60-5,70 stabilan szokott menni. Azért más, ha ellenfelekkel ugrom, itt nem volt, aki tolt, akivel minden centiért meg kellett küzdeni. Ezért szeretek otthon az ép atlétákkal versenyezni, mert ösztönöznek, itt viszont magamat kell ösztönöznöm, most ennyire sikerült.” - fogalmazott.

Az Olimpiai Stadionban szerephez jutott a tanulásban akadályozott Szöllősi István (F20) is, aki súlylökésben 13,59 méterrel ötödik lett.

Kapcsolódó írásaink